Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)
II. ÁLTALÁNOS MEGKÖZELÍTÉS - Főidényi F. László: A fiatal Lukács
ségeit lehet minden szociális vonatkozástól mentesen felismerni és leirni. Összefüggésüket és egymásból való fejlődésüket nem. De mégis azt hiszem, hogy nincsenek olyan mélyreható különbségek, mint azt a két irány egyoldalú fanatikusai látják." 1 7 A forma itt egyszerre a priori és történelmileg i s meghatározott. 1914-ben Lukács a következőképpen jellemezte a drámakönyv célját: "az időbeni-történelmi életmozzanatokat ugyanugy visszavezetni egy formális tipikára, miként a formálist kimutatni abban, amit általában a művészeti formákban tartalminak neveznek, majdpedig ennek a két formacsoportnak a kölcsönös viszonyát megvizsgálni." 1 8 Egyszersmind azonban ugyanebből az irásból kiderül Lukács időközben megváltozott véleménye is: "Ma számomra mindenekelőtt ugy tűnik, hogy a két formacsoport fiktiv jellegét és utó-konstrukcióval elértségét nem láttam ét tisztán, aminek következtében néhány fejtegetés nem szándékolt módon súlyosan a pszichologizraus közelébe került." /uo./ A heidelbergi művészetfilozófia és esztétik a meg Írásának idejére /a könyv két része közötti szemléleti különbségre csak később térhetünk ki/ azonban Lukács véleménye szerint kétséges bármiféle összekapcsolás élmény és mü, történelmi és esztétikai analízis között: "Az esztétikai anyag nem ismerhető meg adekvétan... A művész számára, akinek tipológiájában a félreértés megtalálja a maga normatívan előirt helyét, az esztétikai anyag egyszerre minden és semmi; sz esztétikai anyaghoz való viszonya az ellentmondás megszüntetve-megőrzése, coincidentia oppositorum, paradoxon, nem pedig dilemma. A történész megismerő magatartása számára azonban dilemmáról van szó - és kompromisszumról. Az esztétikai anyag vagy minden számára, és ábrázolása akkor a művelődéstörténet vagy a művelődéstörténeti történetfilozófia felé hajlik /Burckhardt/, vagy semmi, és akkor szükségképpen az esztétika felé kell transzcendálnis /Wölfflin/. Többnyire megkísérlik egyesíteni s két tendenciát, igy azonban legfeljebb egyéni, kvázi művészi szintézist lehet elérni, nem pedig egységes fogalomalkotást." 1 9 A lélek és a formá kban a külső valóság lényegtelen volt, és csak annyiban nyert jelentőséget, ameny35
