Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)
II. ÁLTALÁNOS MEGKÖZELÍTÉS - Főidényi F. László: A fiatal Lukács
kis, alig felcsillanó tavasz után több mint egy évvel az előtt, hogy magát először láttam, megint megkezdődött nálam a 'jégkorszak', a teljes elhagyatottság, az életből és a minden emberi környezetből való teljes kikapcsoltság. /Az első firenzei estén/ arra, hogy én elmondtam, hogy az én kezeimből kisiklik minden... arra felelt maga azzal a kérdéssel, hogy hiszem-e, hogy ez most is igy van? Én hinni akartam magénak - az élet rácáfolt... Ezért nem kötöttem le magát soha én hozzám, mert be akartam várni, amig olyan ember lesz belőlem, aki megérdemli magát - nem lehetett megvárni, mert én nem 123 leszek ilyen ember soha. " Az önvádaskodés majdhogynem önző álláspontjára helyezkedett itt: a mindenről való lemondás egyfajta élvezetként jelentkezett. Ugy is mondhatnánk, hogy Lukács első etikája az aszkézis hedonizmusa vol t. A lemondás önkéntes, szabad akarat eredménye - legalábbis Lukács igy éllitja be - és ezáltal nem sajnálatraméltó. Popper Leónak 1910 decemberében igy irt: "Ugy látszik, hogy az, amit tavasszal kezdtem, sikerült: az 'élet' kikapcsolása. Ez nem jelent feltétlen aszkézist. Ez csak azt jelenti, hogy mindennek súlypontja végérvényesen és megingathatatlanul a munkámban van. Emberek: vannak talán, talán nincsenek. Boldogság: talán van, talán nincs. De ez mind az élet felszinén » van /csak ugy, mint az, hogy véletlenül ebben a pillanatban 124 fáj a fejem vagy sem/." Az, hogy az ebben a szellemben folytatott életet és különböző helyzeteinek kialakulását /pl. szerelme Seidler Irmával/ tragikusnak nevezzük, vagy pedig az élettel szembeni "szerencsétlenkedést" látunk benne, másodlagos kérdés; a mi szempontunkból lényegesebb az, hogy Lukács a gyakorlati életvitel terén volt kénytelen arra rájönni, hogy az egzisztencializmus és a kanti etika következetes végigélése - életbenmaradás esetén - szükségszerűen zátonyra kell, hogy fusson. A Beszélgetés Laurence Sterne-ről c. Íráséról igy irt Poppernek: "Érted-e, miért mélyebb ez akkor minden Írásomnál? Mert a formája: minden írásomnak a kritikája, az én egész életformámnak a kritikája." 12 5 A Sterne-dialógus valóban sajátos helyet foglal el a fiatal 86
