Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)
II. ÁLTALÁNOS MEGKÖZELÍTÉS - Főidényi F. László: A fiatal Lukács
- a dráma a színpaddal: a színész testi jelenvolta /Gegenwart/ 33 szimbóluma a drámai ember örök jelenvalóságénak.* A színház, mint s legkomplexebb művészet elsősorban az általánosság és érzékiség egység e révén válik hatóerővé /"A tömeg felvevőképessége és hajlandósága ugy formailag mint tartalmilag érz ékie n követeli meg az általánosságo t; vagy pontosabban: kizárja a caupán intellektuálisan általános érvényűségét."/^ 4 és ennek következtében Lukács hajlott arra a nézetre, hogy a jó színdarab csak az előadás révén tekinthető kész műalkotásnak. Látta jól a polgári drámaírás és a színjátszás szétválásét, és hogy a dráma elhalása mellett a színház tovább virágzik: •folytonos, kiegyenlíthetetlen küzdelem folyik két különböző irányú és természetű, de egyforma erejű históriai képződmény között. A színpad ahelyett, hogy érzéki szimbólumokat adna az irodalmi elgondolásoknak, útjában van ezek tökéletes, maradékot nem hagyó kifejezésének. A dráma ahelyett, hogy a színházat tisztán saját lehetőségeiből elérhetetlen, sőt elgondolhatatlan magasságokig emelné, dematerializálja, termé35 szetével ellenkező kísérletekbe kényszeríti bele. " A Thália társaság megalapításának célja éppen az volt, hogy a modern drámaírás és színjátszás normális kapcsolatát megteremtsék: "erre a gyakorlati kérdésre egészen és igazén gyakorlatilag csak egy jó színház képes megfelelni, azáltal, hogy azokat a darabokat«játssza, amelyek ilyenek, s a rendezés és a játék minőségével egyszersmind megadja a styluskérdés gyakorlati megoldásét." /Figyelemre méltó például, hogy a Thália társaság 1906-ban a Lukács által lefordított Vadkacs át 47 /I/ próbával hozta szjtnpadra./ A fiatal Lukács a színháztól és az uj drámától voltaképpen uj művészi korszakot vért. Ez tulajdonképpen kritikát jelentett az élet felé, ám eltekintve attól, hogy az élettel szembeni kritika Lukác8nál legtöbbször műalkotásélemzések és esztétikai fejtegetések révén nyilvánult meg, egyszersmind saját munkásságáról ia sokmindent elárul. Lukács, az esszéista a drámáról írva szinte önkritikusan jelenti ki: "Bizonyos, hogy, ha a dráma állna a sor egyik végén, az esszé /hogy I r V , f 4 42
