Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)
II. A DRÁMA ELMÉLETE - Ungár Julia: A forma küzdelme az élet ellenében
zelmeivel, hogy a dráma mennyiben képes megfelelni ennek az odaadó, befogadói állapotnak. Ez az érzelmi mozzanat magyarázza, hogy a tömegre sokkal inkább lehet érzékletes képek által hatni, mint intellektuális általánosságokkal, ".'..az általánosság, amelyet a tömeg, ha öntudatlanul is, megkövetel, amely legjobban hat rá - éppúgy, mint a vallásosság általánossága tartalmilag: nem intellektuális, hanem érzelmi vagy akarati; formailag: nem dialektikus vagy logikai, hanem érzéki, szimbolikus." /29. o./ A dráma tehát a legmélyebb, végső életproblémákat - ezért a legfilozofikusabb műfaj - közvetlen szimbólumokban fejezi ki. A drámai történés általánossága azt jelenti, hogy a benne szereplő ember általában "az" embert reprezentálja, ami megtörténik vele, az egész életét, a sorsát jelenti. Az általánosság tipikus ember tipikus sorsát követeli meg. Hogyan fejezhető ki egy ember egész élete drámaian, életének mely megnyilvánulásai azok, amelyekbe egész élete összesiirithető? Lukács a primitiv népek igazságszolgáltatása analógiájára - ahol az ember teljes egészében azonos tettével - azt mondja, hogy az ember lényege akaratában és akarata szülte tetteiben nyilvánul meg a legkézzelfoghatóbb an. Az akarat általában valamivel szemben jut kifejezésre, harcot, küzdelmet feltételez. Az ember lényegi erői tehát leginkább valamely küzdelem során mutatkoznak meg. Ilyenkor leválik róla minden csak esetleges tulajdonsága, eltörpül életének minden olyan részlete, amely nem tartozik szorosan ahhoz a központi problémához, amelyért a küzdelem folyik. "A konfliktussal szemben tehát tartalmi követelménye a drámai formának, hogy az illető ember /embertípus/ centrális életproblémája legyen, mely egyszersmind természetesen a számbajövő tömegnek is éppen ennyire centrális problémája; formai, hogy olyan, amelyben az életének maximumát adhassa, és adja is, amelyben a lehető legnagyobb erővel és sokolfaluauggal juthasson kifejezésre egész élete: magával az emberrel szemben pedig, hogy - az aktuális probléma szempontjából - a maga tipusának maximuma, a legnagyobb erőkifejtésre alkalmas példánya legyen." /33. o./
