Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)

II. A DRÁMA ELMÉLETE - Orosz István: A luciferi mü és a szférikus Lukács

lődés műfaji kérdésein, de az egész esztétikai szférán. Fiatalkori Írásaiból mélységes ellenszenv cseng ki a hétköznapi élet, a "félhomály anarchiája", az "élményvalóság" káosza iránt, amely nem rendelhető alá az individuum önkiteljesedési szükségleteinek, melynek szaggatott, töredékes részleteiben a szubjektum nem ismerhet magára, amelyet alantasnak, kicsinyesnek kell hogy érezzen személyes vágyaihoz képest. A lélek és a formá

k középponti kérdése is ezt a problémát érinti: megformálható-e a lélek kritériumai szerint az élet? S a végső válasz erre a kérdésre - bár bizonyos szerencsés kivételeket elismer /ld. A lélek és formá

k Storm-esszé

je/ - negativ. Fennmarad tehát a megoldatlan helyzet, az individuum és a hétköznapi élet, a szubjektum és objektum végletes meg-nem-felelése. Az élményvalóság olyannyira "alul" marad a szubjektum szükségleteivel szemben, hogy'az individuum benne semmilyen külső támpontra nem lelhet önmegvalósítási folyamatában, a közönséges élet nem képes adekvát, a szubjektumhoz méretezett és méltó feladatokat támasztani, melyeknek az individuum következetesen és egész életre szólóan alárendelhetné magát. A lukácsi értelemben vett individuum alapszükséglete ugyanis, hogy valamely rajta kivül álló - s ennyiben transzcendens - feladatot találjon maga számára, mely életerőinek maximális megfeszítését igényli, mely felé egész életében következetesen és rendithetetlenül törhet, mely egyfajta normativ egynemüsitést végez a szubjektum tevékenységében és jellemében, mely ily módon véglegesen megadja az individuum életének "értelmét". Két tipusa mutatkozik azoknak az életviteleknek, amelyek - Lukács szerint - megközelítik ezt a normát: az egyik esetben az individuum - felismervén a közönséges élet reménytelenül adott kuszaságát - különféle gondolati objektivációs szférák - logika, etika, vallás - normativ szubjektumává stilizálja önmagát, melynek jóvoltából kiemelkedik az élményvalóságból és egy, a gondolkodás törvényei szerint működő szférikus világ polgárává lesz, mikor is egész valóságos önmagát radikálisan alárendeli e szféra követelményeinek. Vagy pedig, a közönséges életben valamely csod

a folytán az individuum hirtelen szembetalálkozik sorsával, felisme112