Hont Ferenc: Kis színházesztétika (Színházelméleti füzetek 10., Budapest, 1978)
Színjátszás az emberek között
volodott, - például a férfi színtársulatok, a mesterségek zárt szini ünnepei vagy a főúri színjátékszerű magánszórakozások esetében - újra és újra visszatért hozzá az időközbeni differenciálódás eredményeivel gazdagodva. Az integrálódás és a differenciálódás történelmi váltakozását érzékletesen eleveniti meg (bár Hegel történelemszemléletétől erősen befolyásolva) Madách Az ember tragédiája kontrasztokra épült világtörténelmi képsorozatában. Szempontunkból az is figyelemre méltó művészeti tény, hogy a színháztörténet két nagy szintetikus korszaka, az antik görög, félig hivatásos és az angol Erzsébet-kori hivatásos népszínház, a kimagasló egyéniségek csoportos megjelenésével együtt alakult ki, az egyéni teljesitméuyeket a széles körű közönség tömeges részvételével integrálva. Az effajta differenciálódóintegrálódó színháztörténeti jelenségek még további elemző kutatást igényelnek. Az ősközösség és az osztálytársadalmak kialakulása között eltelt hosszú korszakban fokozatosan önállósultak az egyéni foglalkozások. Ebben a történelmi önállósulási folyamatban fejlődtek ki a közösségi szinjátékos összmüvészetből, az ősi komplex színjátékból az egyes művészeti ágazatok, előbb egymáshoz kapcsoltan (például zene és élőszavas költészet), majd egymástól elkülönülve haladtak tovább saját fejlődésük utján. A művészetek fejlődése folyamán azonban az uj kulturális jelenség, szerkezet, ágazat, münem vagy műfaj sohasem szoritja ki teljesen a régieket (nem ugy, mint a technikában). Ezek többé-kevésbé módosultan egymás mellett és egymást áthatva továbbélnek. Például a regény mellett a verses epika, a film és a TV mellett a színház, így az osztálytársadalmakban az egyházi és az udvari színjáték, majd a szinházüzemek mellett (ezek is átalakulnak) megmaradt és megőrizte integráló társadalmi funkcióját a közösségi szinjáték, főként az ősi szinjátékos összmüvészet egyenes águ örökösében, a folklórban, a népi színjátékban, amely a történelem folyamán ujabb és ujabb közösségi s zinj átéktipus okkal gyarapodott. A sámánszinjátékkal, a paraszti, a kézműves, a diák-, végül a munkásszinjátszással. A népi szinjátékágazatokat, s zinj átéktipus okat és szinjátékegészeket elsősorban az jellemzi, hogy különböző aktivitással