Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)
Írók a színházban
pécsiek játékát, az Orfeusz a felvilágbant . Előttem ült Juhász Ferenc és Illés Endre. Juhász a karfát fegta, úgy nevetett. A szünetben figyelmeztettem, hogy ne viselkedjék igy a színházban. "Te éppúgy nevettél" - mondta. Egyszóval én is mulattam. Elfelejtettem, hegy én Írtam ezeket a képtelenségeket, amelyek ott nagyon jól hatottak. Persze, én előnyben voltam a többiekkel szemben, mert a darab minden finom célzását is értettem. - Az utóbbi években szinte minden darabját a pécsieknek adja. Ezt csupán a Czimerrel való jó kapcsolat magyarázza? Esetleg a pesti színházakkal támadt konfliktusai, vitái, elégedetlensége rejlenek emögött? Vagy pedig valami más oka van, hogy Pécshez pártolt? - Van kifogásom, nem is kifogásom... Pesten ért kudarcaim, mondjak igy inkább, elgondolkodtattak, de nemcsak Pestre vonatkozóan. Általában az európai és a jelenkor színházával szemben van egyéni fölfogásom. A pécsiekkel minderről tudok beszélni, beleértve Nógrádit, az igazgatót, Vata Emilt, a kitűnő diszletezőt, Sik Perencet, a főrendezőt. Komolyságot érzek a színészeknél is; közelebb vannak a megküzdendőhöz. Amit azinházról gondelhatok - hozzá kell tennem - nagyon egyénien, az az, hogy általában a világon és ebben a korszakban az egész szinházat furc8a helyzetben, valami zsákutcában látom, és ezt majdnem fokozottan /a saját szempontomból/ a szocialista országok színházainál. Megpróbálom röviden és keményen összefoglalni véleményemet. Mint alanyi költő, tárgyilagosságra neveltem magamat minden téren. Eleve gyanúval nézem, ami müvészkedő, mert az majdnem mindig utánzat, vagy egy múlt nak a néha halott folytatása. A versíráshoz kell egy három forintos ceruza, amit fél évig használhatok, irni a feleségem gyógypedagógiai körleveleinek a hátlapjára irok. Tehát az, hogy megirjak egy verset, a közösségnek, azt lehet mondani, semmibe nem kerül. A kinyomtatása se nagy költség, a közönség úgy is megveszi a lapot, mely közli. Az azonban, hogy az ember színházi müvet a közönség elé bocsásson, óriási munkaés anyagáldozat. Óriási tehát a felelősség a közönséggel szem
