Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)

Írók a színházban

Nekem tehát igen jé tapasztalatén volt a dramaturgokkal kapcsolatban. Czimer Józseffel úgy kerültem szorosabb érintkezésbe, hogy a Vigszinház fölkért, fordítsam le Sartre-nak A trójai nők cimü drámáját. Kedvem volt hozzá. Becaültem Sartre-t; tetszett, ahogyan átváltotta a görög verset francia prózába. De nagyon feszes volt nekem Sartre formája. Czimer azt mondta, hogy nyúljak csak hozzá Sartre-hoz is ha Sartre hozzá mert nyúlni az eredetihez! Ennek az átdolgozásnak a során - túlzás, hogy átdolgozás, mert azért nagyon ragaszkodtam a francia-görög egyvelegnek a hü magyarra való áttételéhez - ismerkedtem össze szorosabban Czimerrel. Nem tudom, hogyan került Pécsre. Ismertem már a dramaturgiai tudását. Valahányszor csak szinházi problémákról beszéltünk, mindig nagy figyelemmel hallgattam fejtegetéseit. Az az érzésem volt az ő személyével kapcsolatban is, ami volt Gellért Endrével és Benedek Andrással; á magyar szellemi élet megint nem használ ki olyan képességeket, amelyek ugyancsak kihasználhatók volnának. Én viszont befogtam a saját malmomba ezt a kitűnő patakot. Azaz - ahogyan aztán kiderült - ő még jobban befogott engem az ő személyes terveibe. Végül Pécs színházába, ahol én is nagyen jő levegőt, együttest találtam. Majd részletesen elmondom, hogy mit gondoltam én már akkor általában a magyar színházi világról, amit akaratlanul a pestivel azonosítottam, hisz csak azt ismertem, s némileg a veszprémit. Igy kerültem hamarosan aféle háziszerzőül Pécsre. - Mit jelentett a Czimerrel való közös munka? - Beszélgetéseink során Czimer fejében nyilván megragadt egy pár olyan gondolat vagy téma, ami engem a színházon kívül is foglalkoztatott. Unszolt, hogy ne hagyjam abba, amit ifjúkoromban elkezdtem; azt, amit csak könyvdrámául vagy operaszövegként műveltem. A színpadot, a színjátszást én eredetileg nagyon is modernnek ismertem meg, még Párizsban, diákkoromban. Azután is: nagyra becaültem Ionescőt, Beckettet, bár ezekre nem úgy tekintek, mint sokan nálunk. Ismerem az újításuk hátterét, majdnem a maeterlinoki szimbolista Kék madár-vonulattól kezdve, ahonnan ők jöttek. Nagyon érdekes