Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)
Az ötlettől a bemutatóig
nőtt a mü intimitása. A Nemzeti kicsit oratorikus beállításával szemben hétköznapi, realisztikus stilusban interpretálták a drámát, ezért olyan rétegei, motivumai is előbukkantak, amelyek a Nemzeti-beli előadásból hiányoztak. Az utolsó utár.i é.jszakát különben kiváló szereposztásban harmadik évadja tart ja műsorán a szinhaz. MARTON ENDRE - Marótinak már a darab megirása előtt volt egy szerződése a Nemzeti Szinházzal, Kolostor cimü regényéből akartunk drámát iratni. Három évig tárgyaltunk, beszéltünk, valamit irt is, de nem ment a dolog. Akkor jelezte, hogy van egy darabja Szolnokon, amit visszavesz, mert úgy érzi halogatják a műsorra tűzését. - Hogyan dolgoztak együtt? - Elmondtuk Marótinak, hogy az első felvonás nem szervesen illeszkedik a második részhez, amely eredetileg sikeres hangjáték volt. Ezután megirta az első részt, ebben van egy női szerep is és sok más elem, ami jól előkészítette a második részt. Sikerült irás, ha meggondoljuk, hogy előzmény és gyakorlat nélkül irta. Bár most is az az érzésem, ami az elején, hogy az első rész Képtelen elérni a második rész irodalmi-drámai hőfokát, tömörségét, lüktetését. De eljött egy pillanat, amikor úgy véltem, r:ogy nem zaklatom, kínozom tovább az írót, mert a mü igy is jó, bár nekem még vannaK hiányérzeteim. Maróti nagyon sokat dolgozott, nagyon lelkiismeretesen, készségesen és éreztem, nogy ő is már kinosan fáradt Valójában itt fedezte fel a szinházi titkot, hogyan kell irni darabot, és mi ennek a munkának a nagy izgalma. Egy adot T pillanatban tehát befejezettnek éreztük az első részt. Bekapcsoltuk a színészeket, aki.-' aztán sok helyen a maguk módján segitették tovább, alkot-' módon, az egész szöveget. Amit Kálmán, Avar vagy Basti eimcndctt az nagy öröm és büszkeség is volt a számomra, s ugyanakkor kicsit fájt a szivem, hogy nem én találtam ki. De hát ez természetes, mert akkor már fél
