Földényi F. László: A polgári dramaturgia kialakulása Angliában - A restaurációs dráma (Színházelméleti füzetek 7., Budapest, 1978)

III. A restaurációs tragédia

mesterkéltté és hamissá válik. Settle Ibrahim /1676/ c. tra­gédiájának epilógusában olvashatjuk a következőt: "Hány em­bert ölt meg ma költőnk? Mi szükség egy darabban csatákra és ostromokra, ha a szerelem éppoly jól elvégzi a dolgát?" A szerelem mindent átfogó hatalma azonban éppen a privatizált­tá vált szerelem miatt szükségszerűen elvesziti drámai jelle­gét. A megmagyarázhatatlan érzelem önmagában nem lehet embe­ri és társadalmi konfliktusok előidézője, ugyanis a szerelem, mint szenvedély önmagában nem emberi tettek eredménye, de ész­szerű és gondolatbeli tettekhez sem vezethet. Ellenpéldának Rómeó és Julia története kinálkozik, azonban a szerelem itt olyan nem csupán szerelmi, hanem egyszersmind társadalmi konf­liktusokba és háttérbe épül be, aminek következtében a cselek­mény előrehaladtával Rómeó és Julia minden gesztusa nem csu­pán szerelmi, hanem társadalmi tett is. A restaurációs drámá­ban az öncélúvá váló szerelem éppen a háttér hiján képtelen ilyen jellegű konfliktust előidézni, és pl. Lee Brutusában Titus és Teraminta szerelme, amely Rómeó és Julia szerelmévé válhatna, sápadttá, élettelenné lesz. A szerelem kizárólagos­sága igy a drámát a társadalmi konfliktustól fosztja meg, s a hősök tehetetlenül vergődnek az érzelem hálójában, passzi­van figyelve, hogy a szerelem merre sodorja őket. Orrery a Mustapha c. tragédiájában igy szól: "Mivel a Természet nem ismer Vallást, csak Szerelmet, ezért az bizonyul a legvallá­sosabbnak, aki a legjobban szeret." /11/1/ Az élet a szere­lemmel azonos, azonban a restaurációs drámákban ez a társadal­miságát veszitett szerelmet jelenti. A restauráció tragikus hősei ezért csupán arra képesek, hogy sodródjanak, és ha va­lamilyen konfliktus fel is vetődik, az is legfeljebb a pla­tóni és az érzéki szerelem és szenvedély között létezhet /pl. Dryden esetében/. Akit a tragédiákban a szenvedély és a sze­relem a hatalmába keritett, az többé semminek sem tud ellen­állni, azonban éppen emiatt nem is bűnös. Önmaga sorsának gyep­lőjét kiengedte a kezéből és tehetetlenül pottyan bele az eseményekbe, amelyek immár elveszítették cselekmény jellegü-

Next

/
Oldalképek
Tartalom