Földényi F. László: A polgári dramaturgia kialakulása Angliában - A restaurációs dráma (Színházelméleti füzetek 7., Budapest, 1978)

V. Elvi következtetések

nyiben jelleme, hóbortja, véleménye létrehozhatja ezt a rend­szert: itt nincsen szükség arra, hogy az egész személyiségét ismerjük/... A személyek a cselekmény érdekében léteznek - a csinos sikerek, hatások és ellenhatások érdekében, amelyek egy olyan kört alkotnak, amely egy fő dolog körül forog - és ez a komédia... A tragédiában viszont a cselekmények a szemé­lyek érdekében léteznek - tehát nincsenek hatalmamban." A komédia a tárgyi környezetre fekteti a hangsúlyt - azonban a jó komédia esetében ez soha nem jelentette azt, hogy a drámai forma mint olyan ezáltal bomlani kezdett volna. A restaurációs vigjáték azonban a komikus hagyományoknak eleget téve magát a drámai formát kezdte bomlasztani, ugyanis a tárgyi környezet annyira kizárólagosan meghatározó volt, hogy a drámában meg­jelenő szereplők a minimális hitelüket is elveszitették volna, ha a komédia általános tövényeivel alkották volna meg őket. A shakespeare-i, moliere-i vagy az antik komédia esetében ugyanis maga a világ is a komédia tárgya lesz, a restaurációs komédia viszont a tárgyi környezetet képtelen tárgyává tenni, hanem csak viszonyulni tud hozzá. Ez annyira meghatározza az adott világ egészét, hogy a drámai műfajban megmaradva az iró képtelen áttekinteni a világ egészét - amire Shakespeare vagy a kortárs, de Franciaországban élő Molière még képes volt. A restaurációs vigjáték vigjátéki jellegét ezért kell újfent megkérdőjelezni, ugyanis a darabok megoldatlansága olyan hi­ányérzetet kelt a nézőben, amely miatt önnön tehetetlensége fölött érzett keserűséggel hagyja el a szinházat. A komédia képtelen átlátni a világ egészét, és ezért - mint láttuk - a komikus jelleg csak a részleteket illetően valósulhat meg, az­az szóviccekben, helyzetkomikumokban fullad ki. A. darab egé­sze azonban nem komikus, mivel nem ábrázolható komikusan az a világ, amelyre nincsan rálátás. Az Igy él a világ c. Congreve dráma cime is jelzi a restaurációs vigjáték alapproblematiká­ját: leirás a lényege, az egyoldalú passziv viszonyulás. 1702­ben Farquahr jól érezte meg a vigjáték és az epika közötti át­menetet: "Jelenleg a komédia nem több egy jól megcsinált mesé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom