Földényi F. László: A polgári dramaturgia kialakulása Angliában - A restaurációs dráma (Színházelméleti füzetek 7., Budapest, 1978)

V. Elvi következtetések

költőkre, akár a restaurációs dráma szereplőinek megváltozott karakterére. Részben ennek volt a következménye az, hogy a Jakab-kor után sohasem tapasztalt méretekben fellendült a kri*tikairás, az esztétikai értekezések száma, a művészeti-elméleti próbálkozás, ami a restaurációs drámának is állandó kísérőjelensége volt - s amihez ezek a drámák tudatosan viszonyultak is. Vö. prológusok és epilógusok./ Az következett be, amire a fiatal Lukács hivta fel a figyelmet: minél inkább tipikusabb valami a polgári korban, annál inkább el van rejtve, és annál inkább szükség van a tudatosságra, hogy ezt feiszinre hozzák. Másfelől az intellektuálissá válással maga a dráma kezdett bomlani. Az intellektualizmus ugyanis eleve az érzékiség ellen hat, ami viszont a drámának és a szinháznak egyik legalapvetőbb tulajdonásga. /Tanulságos ebből a szempontból a'Sade-regények szerkezete: az érzékiség és intellektualizmus szinte nevetséges módon zárja ki egymást, ugyanis az érzékiség itt a legkövetkezetesebb módon, a szexualitás révén fejeződik ki, ami viszont kizárja az okoskodást. Ezért Sade kompromisszumos megoldást választ : hosszan ecseteli az érzéki részt, majd a kielégülés után ugyanilyen terjedelemben következik az intellektuális rész - ami viszont olyannyira kizárja az érzékiséget, hogy esetenként értekezés formáját ölti magára. Az érzékiség és fogalmiság szembeállításával Sade a polgári művészet egyik központi antinómiáját vitte ad abszurdum./ A dráma érzékiségének és érzékletességének a bomlása párhuzamos azzal, hogy eltűnnek a színpadról a cselekvő hősök, és a cselekvés gondolati lesz. /Shakespeare-nél a tényleges tér is átfogta a világ teljességét; a restaurációs dráma egy szobával is megelégszik./ A cselekvés egyre kevésbé jellemző a szereplőkre, hiszen a cselekvés rendszerint azt is feltételezi, hogy a hős szervesen része a világnak /mégha azzal szemben is áll, mint pl. Hamlet, akinél a nem-cselekvés is a cselekvés egyik formája/, a reflexió és inteilektualizálódás viszont a cselekvés ellen hat. A Hazlitt által emiitett probléma vetődik fel ismét: a restaurációs dráma nyitja meg az utat a modern dráma felé, amely intézményeket, pa3sziv hősöket áb-