M. N. Sztrojeva: Sztanyiszlavszkij rendezői kísérletei, 1917-1938 (Színházelméleti füzetek 6., Budapest, 1978)

Moliére

csizmákat.* Erre elfojtott hahota hallatszik, az összes jelenlévő kaján vihogása. 'Mit jelent ez az ön számára?' /Moirron - Livanov számára - M. Sz./ 'Azt jelenti, hogy kezdetét veszi az inkvizició'... A spanyolcsizmát nem akárki hozza, hanem maga a hóhér..."' Azt követően, hogr Moirron felismerte a helyzetet, az Érsek már a "legbehizelgőbb hangon" intézheti hozzá szavait, "mint a szószékről". Sztanyiszlavszkij megismételte azt a tanácsát, hogy Szosznyin a "figura gonoszságában keresse a jót" "Ördögi ábrázatát az érsek leplezi." "Akkor valóban sátán, amikor igy szól: Miért nem szúrta le?" /Egy későbbi jelenetben a Félszemünek - M. Sz./ "Ha meglátodf ezt a valóban gonosz ábrázatot, akkor az ön egész álarca érthetővé válik számomra. A gonosz arckifejezés után - hirtelen, mintha egy kisgyermekhez /Moirronhoz - M. Sz./ szólna: 'Eljössz velem a királyhoz* ... Önt, aki az asztalnál áll, ekkor mindannyian körülveszik. Ha valamit itt tul kell játszani, akkor az természetesen az utolsó néhány szó, amelyet kántálni kell, mint a szószékről." A Király fogadószobájában játszódó jelenetben folytatódik 22 •• r az Érsek "igen aktiv vonala". "On túlságosan félénken játsz sza szerepét, pedig Charron határozottan cselekszik. Előkészi tette az alapozást és támadásba ment át. De nem közvetlenül: 'hiszen Charron szerfelett ügyes jezsuita, aki kettős játékot játszik*. Moliere foltot ejtett saját becsületén és ön emiatt igen bánkódik... Ezen a ponton forditsa az egész jelenetet Moliére védelmére, ne pedig leleplezésére." - A rendező előjátszotta a szinésznek: - "szomorkodjon /ilyen papos szomorúsággal/... Itt ön egy rettenetesen jóindulatu embert játszik. Önnek itt nagy játékra van lehetősége..." Moirront pedig "saját tékozló fiaként kell bevezetnie, aki rászolgált a büntetésre, de akinek féltő gondját viselil. És "ön hogyan lép be a királyhoz?" - kérdezte Sztanyiszlavszkij Livanovot, majd elmesélte, hogyan jött zavarba, amikor egy alkalommal váratlanul Tolsztoj lépett a szobába és leült vele szemben. "Akárcsak itt. Ön most szemtől-szembe lehet a királlyal, a * napkirállyal', akit mindenki különleges 45