Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

A drámában felidézett alakok

gyen azaz, hogy létezésbe kerülhessen. Ennek a fordítottja a fontos: cselekvéseiket nem azért teszik meg, hogy tanulság legyen belőle levonható. Éppen ezért a levonható tanulság ismeretelméleti jellemző és nem válik a cselekvő ontológiai jellemzőjévé. Ontológiai jellemzővé csak akkor válna, ha valakinek - akár a cselekvőnek - a teleológiajából jött volna létre a cselekvés, éppen annak az érdekében, hogy a tanulság leszűrhető legyen. X Á pszichológiai szakirodalomban a következő jellemmeghatározást találjuk: "Amikor - Írja Sz. L. Rubinstein - a jellemről, karakterről beszélünk /a szó görög eredetű, 'vésést', 'pecsétet* jelent/, ezen általában a személyiségnek azon tulajdonságait értjük, amelyek rányomják bélyegüket minden megnyilvánulására, és kifejezik specifikus viszonyát a világhoz ós mindenekelőtt a töb15 bi emberhez." J Azt is mondja még, hogy "...csak azok a tulajdonságok alkotják a jellemet, amelyek a személyiség irányulását fejezik ki"; azonban "Az irányulásnak csupán azok a megnyilvánulásai tartoznak a jellemhez, amelyek a személyiség szilárd, személyes jellegű, nem pedig esetleges, helyzeti jellegű beállításait fejezik ki."

16 A valóságban széles alapokról és valójában szelektált, kiválogatott megnyilvánulások alapján határozzuk meg valakinek a jellemét. Kétségtelen, hogy a drámai alakok jellemét, a dolgokhoz, emberekhez, önmagához való viszonya alapján ismerjük meg. Azonban mindezek, és elsősorban a drámai alakok ilyen szempontú viszonyai a jellem megismerését