Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)
A drámában felidézett alakok
sem merül, a a kérdés legfeljebb elhibázott rossz müvek esetében vetődik fel. Az iró az alakok jellemét azért formálja olyanokká, amilyenek, hogy az általa létezésbe hozott teleológiát hordozzák. Ez a teleológia végeredményben nem az alakok cselekvésének "kiváltáséra", nem az ő cselekvésük létezésbe kerülésére irányul. Persze itt is utalni kell arra, hogy az irói teleológia nyomán kialakult alternativ döntés, illetve az ez által működésbe hozott oksági sorok /pl. egy alak jelleme és cselekvése/ olyan oksági sorokat is működésbe hozhatnak /sőt: hoznak ls/, ós ennek következtében olyan eredményekre is vezetnek, amelyek az irói teleológiában nem voltak megtalálhatók. De ezek nyilván nem az alakok önálló döntésének következményei. Az irói teleológia "Du musst dein leben ändern" aspektusa nem arra irányul, hogy az ábrázolt alakok változtassák meg saját életüket. A valóságban egy ember csak eszközök felhasználásával késztetheti a másik embert /vagy csoportot/, hogy az általa kívánt célt tételezéssé tegye. A drámai alakok még azokkal az eszközökkel sem kerülnek pontos analógiába, amelyeket a cselekvéseket kiváltani, irányitani akaró ember /csoport/ választ ki és hoz mozgásba teleológiájának érvényre juttatása érdekében. Ugyanis ezek az eszközök sem hordoznak "mondanivalót* és "tervet", sem a cselekvésre "késztető" revolver, sem a legfinomabb nevelési eljárások és ráható aktivitások. A drámai alakok épp azért hordozzák a mondanivalót, hogy ez legyen az az eszköz , amely a valóságban élő ember teleológiáját a "Du musst dein Leben ändern" érdekében létezésbe hozza. A valóságos óletben a teleológiát érvényre juttató eszközök és az irói mondanivaló között - amelyek tehát egy ujabb tele-
