Peterdi Nagy László szerk.: Csehov és a mai színház (Színházelméleti füzetek 4., Budapest, 1977)

és ismerik is Csehovot/ a világon nem egy van, és hasonló konferenciát logikusan meg lehetett volna rendezni olyan "csehovi" országban is, mint pl. Lengyelország, Franciaország, Anglia, az Egyesült Államok, vagy akár az utóbbi időben Japán. A másik kérdés bonyolultabb volt. "Miért éppen most, hiszen nincs semmilyen Csehov-évforduló, amihez kapcsolni lehetne. Lehet, hogy ez olyan pillanatban történik, amikor egyfajta krizis van a Csehov-interpretációban, amikor lezárul egy szakasz és egy új szakasz kezdődik?" A csehovi szinház kríziséről szólni, félelmet ébreszt; bennünk, éppen azért, mert a Csehov-játszás és a csehovi szinház mindig élő és olyan hagyomány, amelyhez újra és újra vissza kell térni. A hetvenes évek közepe még nem.a csehovi szinház krízise. Még akkor sem, hogyha krizis-mozzanatok is érzékelhetők benne. Valóban egyfajta határvonal; egyfajta törést is jelent, de ebben a momentumban éppúgy felismerhető a régi hagyományok folytatása, ahogy az újak keresése is. Engedjék meg, hogy egy kis kitekintést tegyek a hatvanas évek Csehov-játszásának kérdésére, amikor feltárul előttünk egy másik Csehov, a tragédiák költőjének Csehovja, a "kegyetlen" Csehov. Éppen a hatvanas évek volt az a periódus, amikor Csehov - ha úgy tetszik - meghódította a világszinpadot, amikor egyenlő joggal interpretálták a világ különböző országaiban - mind a filmművészet képviselői, mind a szinház, a szinpad - a csehovi világot. Ebben az időszakban következett be, hogy egyenlő jogot nyert minden Csehov-dráma /a korai Csehov-müvek is, az Ivanov is és a megelőzőek is, amelyek korábban sohasem szerepeltek műsoron/. A hatvanas évek szinháza világviszonylatban a ren-