Peterdi Nagy László szerk.: Csehov és a mai színház (Színházelméleti füzetek 4., Budapest, 1977)

Horvai István az a magyar rendező, aki következetesen Csehov müveiben fogalmazza meg legfontosabb színpadi gondolatait. Amint a két intézet kiadásában megjelent tanulmánykötetünkben Bizó elvtárssal való beszélgetése után Horvai István elmondja, számára Csehov a művészi megnyilatkozásnak, gondolati megfogalmazásának egész pályája során alapvető lehetősége volt. A Ványa bácsiban,, amelyet előbb Miskolcon /1963-ban/, majd a Vigszinházban /l97o-ben/ rendezett meg. A yilágszinházban talán a legelsők között neki sikerült az előadás drámai súlyát a címszereplőre helyezni. Darvas Iván játszotta Asztrovot. Csakhogy olyan partnere volt, mint Latinovits Zoltán. Hogy mennyire sikerült valóra váltania a rendezőnek elképzelését, annak bizonyságaként álljon itt Létay Vera találó recenziójának néhány mondata. "Most láttam először Csehov Ványa bácsiját olyan előadásban, amikor ész és sziv számára egyértelmű lett, miért Ványa bácsi, azaz Ivan Petrovics Vojnyickij a dráma címszereplője. 'Tehetséges vagyok, okos vagyok, bátor vagyok. Hà normális életet éltem volna, belőlem Schopenhauer lehetett volna, Dosztojevszkij, Most először Latinovi ts szájából hallottam ezeket a mondatokat a valóság mögöttes értékfedezetével, nem pedig kinos lamentációként, most először hittem el, hogy valóban egy nagy műveltségű, mély intellektusu, eredeti egyéniség fecsérelte el alkotó éveit hiába." Latinovlts emellett a játékstílusban is megváltoztatta a darab hagyományos interpretációját. Ványa bácsi a fizikai létezésében is annyira aktiv, hogy a megszokott csehovi eszközökkel lehetetlen szinpadi kapcsolatot teremteni vele. Partnerei igy kénytelenek fizikai közérzetté, sőt cselekvéssé transzponálni a hangulatokat. A Csehov-előadásokon eddig ismeretlen felfütöttség és vibrálás tölti be a szinpadot. Latinovits egész alakítása valamilyen kiéletlen, felfűtött erotikától izzik, amely Jelena Andrejevna iránti