Mihályi Gábor: Hamletekre emlékezve - Gábor Miklós levelével (Színházelméleti füzetek 3., Budapest, 1976)
Amit az előzőekben leírtam, engem nem mint módszer érdekelt, hanem mint az egyéni élet - a darab és szerep egyéni életének - titka, ezért - szándokom szerint - a konstrukció hivalkodás nélkül felolvad a színpadi látványban. Élet és nem képlet. De ha mindez nem is fogalmazódott meg "elvileg", legfeljebb beszélgetésekben, munka közben vagy a naplómban felmerült és alámerült, és csak ilyenformán éltette a szinházi produkciót, csaknem észrevétlenül, azért mégis része volt az előadásnak, része és oka az előadás nemzetközi sikerének is. De kétségtelen tény, hogy a Hamlet nem vált "mozgalommá", mint pl. a Brook-féle Lear . Hogy ez erénye vagy gyengéje volt-e, erről talán érdemes volna vitatkozni. 1966-ban megjelent egy kétr-^r-es tanulmányom Brook Learj éről és Olivier Othello j árói /"Bizonytalanságok egy bizonyosságról"/. Ebben megkülönböztettem Olivier "maszek" szinházát Brook "mozgalmi" törekvéseitől. Ott elmondtam, amit mondani akartam. De tény: Olivier szinháza nem Brook szinháza; mindkettő létező, ma is hat. Olivier Othellój ának hangfelvétele /nemrég hallgattam meg újra/ ma is szinte teljesíthetetlen követelményeket támaszt, míg Brook Shakespeare-f elfogásából a sematikus giccsek sora születik szerte a világon. /Ezzel nem Brookot akarom bántani, csak a másodkézben bekövetkező devalválódást általában./ Te azt irod a Hamlet ről - bár inkább az előadásról, mint alakitásomról, hogy "elmaradt". Idézel is ezzel kapcsolatban a könyvemből egy részt, ahol Brookról beszélek. De jegyzeteim megmutatják, hogy Brook dilemmát jelentett és jelent nekem, hogy amennyire elfogadom, annyira el is utasitom. Azt mondhatnám: a néző elfogadja, a ssinész nem. Inkább arra használtam, hogy segítségével meghatározzam önmagam, önmagam helyzetét, mint hogy iskolának tekintsem. Amikor ugy éreztem, hogy elmaradóttan játszom, éppen elcsúsztam a romantika felé, és ezt - átélve a nézőtéren ülő Brook szemléletét - akkor világosan megláttam. Ebben segített nekem Brook. De nem elvekhez, irányzatokhoz vezetett, hanem ahhoz a felismeréshez, hogy semmit sem szabad védeni -
