Kerényi Ferenc: A színjátéktípusok történeti leírásának elmélete és gyakorlata. Hamlet-előadások hazánkban 1790-1840 (Színházelméleti füzetek 2., Budapest, 1975)

első számú közintézménynek tekintette a Nemzeti Színházat. Lezárásul A magyar romantikus Hamlet-hagyomány forrásvidékére jutottunk leirás-vázlatunkban. Terjedelmünk és a választott példa elsődlegesen módszert bizonyitó szerepe akadályoz meg abban, hogy a kérdéskör számos más problémáját is vizsgálat tárgyává tegyük. Ilyen a romantikus felfogáson belüli egyéni különbségek kérdése /Egressy és Lendvay vetélkedése a címszerepben/^, a vidéken továbbélő régi iskola /a változatlanul a Kazinczy-fordítást játszó Celesztinnel/, az 184o-es évek Bajza és Henszlman Imre közötti Shakeapeare-vitájának színházi kihatása stb. A módszerre nézve azonban néhány következtetést bizvást levonhatunk: - A szinjátéktipus-leirás megőrzi, sőt gazdagitja a hagyományos kutatási, zömmel irodalmi módszerek legjavát. A komparatisztika például nemcsak motivum-vizsgálát

ban, dramaturgiában használható, hanem a színpadi megvalósulás tárgyi, személyi feltételeire, valamint a közönság-hatásra is kiterjedhet. - A szinjátéktipus-leirás sokszempontusága megszünteti más forrástipusokkal való szembesítésük alapján - az elbeszélő forások és a kritikák értékének személyességen alapuló vitathatóságát, amely gyakran a színházi előadás egyszeriségének s igy.tudományos kutathat

atlanságának hanhangoztatásáig terjed. - Akarva-akaratlanul, Hamlet-példánk történeti vázlata mellett elkészült a vonatkozó kutatói adósságok listája is. A Szalay László emiitette ismertség országos adatai még emlékiratokban, levelezésekben, bolygatatlan hagyatékok-