Kerényi Ferenc: A színjátéktípusok történeti leírásának elmélete és gyakorlata. Hamlet-előadások hazánkban 1790-1840 (Színházelméleti füzetek 2., Budapest, 1975)
magyar Hamlet-átültetés. Egreasy példánya ebből a fordításból azt bizonyltja, hogy az uj alapszöveg és a romantika szcenikai forradalmából kimaradt peati azinházépület lehetőségei feazültséget, ellentétet hordoznak. A temető-jelenet és Portinbras azerepének elhagyása is technikai ind itéku; az előadás folyamatosságát könnyiti az előirt szoba- és terembelsők közötti változások megszüntetése, illetve számának csökkentése. Hasonló példát emlit, bár más összefüggésben, Mészöly Dezső is: Shakespeare uj tükörben , 1972. Szigligeti meddő 1845-ös kísérletezéséről ir, ho?y előadható változatot készítsen az Antonius és Cleopatrá ból. Módszertani szempontból az emiitett esetek arra hívják fel figyelmünket, hosy bizonyos alkalmakkor a szcenikai adottságok állandóbb tényezői lehetnek a szinjátéktípusnak, mint az alapszöveg, melynek mindenkori helyi és alkalomra készült változataival kell számolnunk. /Ezt Vajda Péter fordítása esetében a nehezen mondhatóság is elősegítette, már Vörösmarty kárhoztatta./ Már ekkor, az 1839-es pesti felujitás kapcsán kialakultak Egressy Hamlet-felfogásának azok a rendezői mozzanatai, amelyeket tételesen élete végén foglalt össze A színészet könyvé ben /1866/, de belőle mutatványt már az Athenaeum 1841-es évfolyamában közölt. A díszlet és a jelmez a középkor stilizált öltözéke és gótikus terme a Pesti Magyar Színház, majd a Nemzeti Színház még mindig szegényes ás felméretlen raktáraiból. A bemutatókhoz és felújításokhoz nem készült minden esetben uj diszlet, a rendezőnek a meglévőből kellett gazdálkodnia. "Mikor lesz már Diszitményeinknek és Costümeinknek teljes albuma, melly annyira szükséges" panaszkodik 1846-ban a rendező Egressy egy másik Shakespearedráma, a Coriolanus kapcsán. Körülbelül ugyanekkorra alakul ki a Hamlet jelmezhagyománya is. Mint a tótmegyeri Károlyiajándék jegyzékéből tudjuk, a "régi német" minősítésű öltö-
