Földényi László: Dráma vagy színjáték. A színházművészet esztétikai sajátosságairól (Színházelméleti füzetek 1., Budapest, 1975)

hangsúlyos és mellérendelt szerepe lesz a színjátékban is. Ez a megállapítás - nézetünk szerint - eddigi fejtegetéseink első fontos konzekvenciája. Másik következtetésünk ezzel szorosan összefügg. Ismeretes, hogy a művészetek felosztásának polgári koncepciőja jő néhány korlátozás és szükséges kiegészítés ellenére is helyesen különbözteti meg az un. térbeli és időbeli művészetek csoportját, és az előbbieket a látással, az utóbbiakat a hallással kapcsolja össze. /Ismert okok következtében a drámát - bár olvassuk - mégsem a látás művészetének, hanem az irodalom eredeti appercepciójának megfelelően a hallás segítségével felfogható jelenségnek tartjuk./ Az is közismert, hogy a térbeli művészetek a "termékeny pillanat" /Lessing/ közvetítésével kvázi időt, a valóságos időbeliséget bemutató művészetek pedig kvázi teret is ábrázolnak. Mármost a színházművészet egyaránt igényli a látást és hallást is, mert a benne érzékletessé vált tartalmat nemcsak a szinész beszéde, hanem a diszlet és a kosztüm stb. is közvetíti. . Továbbá mindkettő valóságos teret és időt foglal magában, jóllehet amikor a tér és idő problémájához újra visszatérünk, különbséget teszünk belső és külső idő, valamint az egyes tértipusok között. Második következtetésünk tehát ismét egy komplex jelenséget fedett fel: a színjátékművészet a teret is és az időt is valóságosan ragadja meg és használja fel a művészi ábrázolás folyamatában. A színházművészet összetettsége tehát a következő ugyancsak összetett rétegekből áll: a/ a szinjátékegész alkotó elemeiből /dráma, szinész, rendező, szinpad, diszlet, kellék, jelmez, maszk, világitás, függöny/; b/ ezek.megjelenése a látás és a hallás közegében; ill. c/ a különböző tértipusok ós idősíkok megjelenítése.