Földényi László: Dráma vagy színjáték. A színházművészet esztétikai sajátosságairól (Színházelméleti füzetek 1., Budapest, 1975)

je, amely a színjátékban áll elő, tagad hatatlanul valami mást hoz létre a drámához ,képest , és éppen ez a máa-jelleff élteti a színházművészetet* De ez a drámával szemben sohasem jelenthet olyan minőségi újszerűséget, mint amilyen a megvalósult zene a valóság érzelmi tükréhez képest, vagy mint amilyen különbséget az ulmi székesegyház esztétikai többlete jelent egy átlag lakóház esztétikai megformálatlanságához viszonyítva. Ezért is merülhet fel itt az a teljesen jogos igény, hogy a színházművészet kettős tükröző funkcióját idézőjelbe tegyük, és ehelyett használjuk a pontosabb, a lényeget jobtban megközelitő interpretálás fogalmat. A marxista esztétikai szakirodalomban ez a kérdés mindeddig nincs megoldva megnyugtató módon. Ha a kettős tükrözés fogalmat szigorúan ugy értelmezzük, hogy a tükrözés első fázisához képest a másodikban valami minőségileg újszerű objektiváció jön létre - mint pl. a zenében -, akkor a színházművészetre valóban megfelelőbb az interpretáló tükrözés kifejezés. Ha viszont eltekintünk a tükrözés két szférájának kvalitatív mozzanataitól, és csupán a létrejövő jelenséget tartjuk meghatározónak, ugy a kettős tükrözés fogalma kitágítható. Ilyen értelemben jogosultnak tűnik a fogalom használata egyes költői műformák esetében is, /I. Szerdahelyi István: Költészetesztétika

. Bp. 1972. 316-320. o./ A szinjáték művészete tehát az önálló művészi tükrözést megvalósító dráma interpretációja. Az interpretáció fogalom helyes használata árnyalatnyi pontossággal megvonhatja a határt a ténylegesen kettős tükrözést megvalósitó zene és építőművészet, valamint a színházművészet, a pódiumon elhangzó művészi tolmácsolásu költemények, prózai alkotások .előadása között. Az előbbiek esetében ugyanis - mint ahogyan erről már említést tettünk - valami minőségileg uj jön létre a tükrözés második szférájában, ez utóbbiak meg-