Szebeni Zsuzsa: A Figura Stúdió Színház (Skenotheke 3. Budapest, 2000)

VIII. Interjúk - Szabó Tibor - színész, a Figura igazgatója

hagyományos keretek között. Nem beszélve arról, hogy Laci is lassan elvégezte a rendező szakot, és az is benne volt a pakliban, hogy el kellett döntenie, hogy vállalja-e továbbra is ezt a Figurás létet, vagy inkább egy több lehetőséget nyújtó színház felé irányul. Természetes dolog volt, hogy ha az elképzeléseit egy tágabb keretben akarja folytatni, ahhoz arra neki néhány alapemberre szüksége van. Közben mi a Szép magyar komédiával nyertük a díjakat. Lehetőséget kaptunk arra, hogy mehessünk a Tamási Áron Színházban dolgozni. Ott voltak a díjak és azt kezdtük mondogatni egymásnak, hogy ez a maximum, amit mi a Figura keretek között meg tudunk valósítani. Azt gondoltuk, hogy nem lehet ezt már felülmúlni. Meg talán egyfajta gyengeség is, azt hittük, hogy ez könnyebb... Azt feszegetem a bevezetőben is, hogy az a Figura nem az a Figura, meg aztán megint nem az a Figura, de valahogy mégis van egyfajta folyamatossága a dolognak? Nem csak az intézmény nem a keret, és a név, hanem valami más... A szemléletmód, az ahogy a Figura által "megfertőzött" emberek hozzáállnak a színházhoz. Más a mentalitás: nem azt mondanám, hogy több volt bennünk az alázat, mert az akárkiben lehet. Amiatt, viszont, hogy korlátozottak a lehetőségek, meg egy jó darabig azok is maradnak, jobban meg kell kínlódni, ahhoz hogy eredményt érhessünk el. Ez olyan, mint, hogy jó felásatom a kertemet, de mennyivel értékesebb, ha te magad ásod fel, ha egy picit megizzadsz érte, és azt a gyümölcsöt eszed amit, te magad vetettél és ápoltál. Ez a szemléletmód az összes többi színháztól eltérővé teszi a Figurát? Annak ellenére, hogy ez egy kicsi színház, a színházi tudatban folyamatosan benne van, számol vele és mindenki egy kicsit másképp kezeli. Pontosan amiatt, van ez mivel nem tudnak minket besorolni sehová sem, viszont vannak olyan tendenciák, amelyeken belül kezdnek minket összehasonlítani más színházakkal. Aztán menet közben vannak a kifogások, hogy képzetlenség, vagy másfajta "képzetlenség", meg mennyire művészi, mennyire profi, mennyire vagyunk a szakmai tudás birtokában, ez mind gond. Óhatatlanul fokozott bizonyítási vágyat kelt az emberben, ez azt jelenti, hogy mi sokkal inkább igyekszünk apait-anyait beleadni, hogy bizonyíthassunk a szakma előtt és valószínűleg ez is alakítja azt a szemléletmódot, ami a Figurára jellemző. A közönséggel való viszonyunk is nagyon sajátos: félünk a rutinosságtól, szívesebben halunk meg a színpadon. A bemutatótól a 40-ik előadásig nem látsz két egyforma előadást, nem egy megmerevedett dolog, és a közönség is többször megy el egy darabra. Emellett azt hiszem, hogy valami nem működik akkor ez engem nagyon foglalkoztat és iszonyúan megkínlódok azért, hogy azt visszahozzam azt, ami már egyszer működött, nem intézem el azzal, hogy "ma ilyen napom van". Mi annyiban különbözünk a többiektől, hogy ha kijössz egy rosszul játszott jelenetből, akkor ütöd a fejed a falba. A rutinosság és a modorosság az, ami ellen harcot hirdettünk. Ha nem 97