Szebeni Zsuzsa: A Figura Stúdió Színház (Skenotheke 3. Budapest, 2000)

VIII. Interjúk - Bocsárdi László - rendező

ezt a fajta jelenlétet, a kis teret, a közelséget, a közvetlenséget. A Vérnász is úgy kezdődik, hogy mellettünk bejött elrévedt állapotban tizenkilenc ember. Azt is mondták, hogy olyan volt, mintha papok jöttek volna be, egyszer csak valaki feláll és elindítja a cselekményt a legtermészetesebben, miközben a történetben már benne vagyunk. Nagyon intenzív ez a dolog, és Blaga darabjával elmentünk a határig, több ilyet nem kívánok csinálni. Attól kezdve a teatralitást kezdtem el keresni a színházban, tulajdonképpen 1990-től kezdve elkezdtem ismerkedni az eszközökkel, hogyan lehet a dolgokat más szinteken is megcsinálni. Ha párhuzamokat keresnénk ilyen neveket fel lehet hozni, mint Artaud és Kantor? Igen így van, nekem Artaud nagyon fontos; a Könyörtelen színház, talán az volt a legfontosabb, meg Sztanyiszlavszkij is. Abban az időben Sztanyiszlavszkij és Artaud, meg Grotowszki, tehát ez a vonulat volt lényeges számunkra. Elzártan éltünk, nem tudtunk hozzájutni színházi elméleti szövegekhez, emlékszem egy nagyon régi kiadású Sztanyiszlavszkij könyvet kaptunk meg egy napra és hárman Gabival [Bocsárdi Gabriella szerk. megj.], meg Edittel [Kulcsár Edit] felváltva, reggelig felolvastuk magnóra, hogy legyen meg. Akkor nagyon nehezen lehetett szakirodalomhoz hozzájutni, nem jelentek meg színházi szövegek és különösen bizonyos típusú könyvek nem, ennek ellenére, hogyan ismertétek meg Grotowszki-t? Madaras Attila, a kezdeti csapat egyik tagja, aki most ez Egyesült Államokban él, egy izgalmas figura és jó színházismerő. Rafinált ízlése volt, önmagához is kegyetlen, folyamatosan a lényeget kereső - azért is ment el innen - önmagától menekülő, de ugyanakkor a többiekkel is kíméletlen ember. Neki voltak ilyen anyagai, mert játszott a Marosvásárhelyi egyetemi színpadon, a régi Kovács Levente-féle csapatban. De nemcsak ezek a szövegek, hanem a szinte naponta hajnalig folyó beszélgetések érlelték a színházat. A Figurának a lényege az volt, hogy ez a társaság nem összeállt játszani, hanem folyamatosan együtt létezett, a szilveszterezésektől a biciklitúrákig mindent. Egy tökéletesen zárt dolog. Olyan volt mint egy kaszt. Egyes színházi szakemberek komoly elméleti munka alapján kialakítottak, laboratóriumi színházat, itt szinte a körülmények adták magukat. Ki lehetne jelenteni, hogy kialakult a laboratóriumi, színház hiszen a zártság többszörösen is igaz volt rátok nézve. Elméleti úton nem lehet színházat létrehozni, azt, hogy valaki felállít egy színházi elméletet és utána ezt megcsinálja, ebben nem tudok hinni. Abban tudok hinni, hogy valakik úgy érzik, hogy velünk is ez történt, hogy a színházon keresztül meg tudtuk fogalmazni magunkat, úgy ahogy azt mi szerettük volna abban a környezetben anélkül, hogy politizálni kezdenénk. Kerestük a kibúvót abból, hogy megsemmisüljünk, a személyiségünk feloldódjon abban a nyomásban, ami akkor volt, kerestük a 75