Szebeni Zsuzsa: A Figura Stúdió Színház (Skenotheke 3. Budapest, 2000)

VIII. Interjúk - Vadas László - rendező-szakos hallgató

csapat kovácsolódott össze, hogy Borzási Sándor, a szervezőnk, is nyugodt lélekkel be tudott ugrani, vagy Árus Zsolt, az első igazgató. A későbbi könyvelő, Török Zoli, belépett mikor, Bocsárdi a Tékozló fiút próbálta, fellépett Barabás Zsoli a fotósunk is jelmezbe volt. Annyira beleélte magát, magát a szerepébe, (táncos disznó volt), hogy ugyanúgy ment a fényképezőgéppel, később mintha táncolt volna. Meg az a hideg, Alfaluba játszottunk, az közismerten Erdély leghidegebb, pontja. Mindenki bundában volt, én pedig félmeztelenül, a szenteltvíz megfagyott, de senki nem lett beteg. A koponyatorony is nagy megterhelést jelentett, a: utólagos visszhangok vegyesek, mindenképpen egy különleges kísérlet... A Lantos négy órás produkcióját is kibírtuk. Az én mostani véleményem szerint nem volt bukás az az előadás, bár állítólag nagyon sok nézőt elvadítottunk Csíkszeredában magunktól. Az volt a baj, hogy meghaladta a korát. Én azt mondom, ha, most újra megcsinálná óriási sikere lenne. Lantos előbbre látott, nem is csodálom Újvidéken egy olyan miliő volt, ami kilométerekkel megelőzte, úgy a magyar mint az erdélyi színjátszást. Ha nagyon jól belegondolunk az előadásban benne volt Grotowszki, Mejerhold, és nem is beszélve a táncszínházról, és a rituális színházról. Olyan számrendszerben gondolkozott, amit egy egyszerű ember nem ért, de érzi, megvolt egy egysége. Archaikus réteget mozgatott meg. Akár ott hagyta az előadást, akár végigülte nem távozhatott érintetlenül. Nagyon jól beleillett az akkori Figura életébe, de az volt a probléma, amikor be kellett jelentkezni egy fesztiválra a Koponyatoronnyal. Milyen stílus, milyen, műfaj nem tudtuk eldönteni. Közel álltunk Beckett szelleméhez, a darab a megformálásával, arról nem is beszélve, ha úgy tekintjük, mint egy modem misztérium játékot. Egy színháztörténeti momentum volt, mi akkor úgy éreztük, hogy nagy fizikai próba volt, ritmus, erőfeszítés, amely minden művészet alapja. Nem hiszem, hogy a mostani színészgeneráció rendelkezik, olyan kondícióval, mint mi a Figuránál. A Figura egy kis színház volt, sok mindenben eltért eg)' hagyományostól... A Ház a határon-bán dolgoztunk először klasszikus rendezővel, mert Lantost valami marslakónak tekintettük, Kövesdy volt az idegen. Teljesen más volt mint Bocsárdi, aki felment, előjátszott, rád ragadt minden, ami benne volt, ha ideges volt ideges lettél, ha nem nem. Kövesdy volt a nyugodt ember, lejárt a próbára utána köszönt, aztán másnap találkoztunk. Utána a kávészünetben kérdeztük, hogy ez mi? ez hogy? néha tartott egy megbeszélést, de nem mászott bele a dolgokba, hagyta hogy saját levedben megérj, és megkérdezd magadtól, hogy mi jó és mi nem. Lett belőle egy érdekes dolog, azóta sem láttam olyat, hogy félig kész díszlettel, félig kész jelmezzel valaki megcsinálja a vizsgaelőadását úgy, hogy működőképes legyen. Visszagondolva úgy félkészen jobb volt. Az előadást nagyon szerette a közönség, sajnálom, hogy nem játszották többet, utána volt egy személyes összetűzésem és eljöttem a Figurától. 112