Szebeni Zsuzsa: A Figura Stúdió Színház (Skenotheke 3. Budapest, 2000)

VIII. Interjúk - Tompa Gábor - rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

hogy tovább éljen a Figura, szükség volt egy bizonyos létszámra. Végül is mi elmondtuk a véleményünket, és mégis több ember került be a társulatba, mint amennyit mi odavalónak tartottunk. Ugyankkor meg is értettük azt a helyzetet. Csák Zsoltot mindenképpen személy szerint sajnálom, mert ő egy rendjét folyamatosan elhagyó tehetség. így mondanám, mert ő a kolozsvári rendező osztályomba járt, amely végül megszűnt. Azt hiszem, ha ő akkor felvételizik amikor Kövesdyék, akkor nagyon jól kiegészítette volna azt az osztályt. így mikor bejutott, nem is volt konkurenciája, aztán egy év múlva megmondtam a társának hogy a pályára nem alkalmas, Zsoltnak pedig a szorgalma, nem a tehetsége hagyott maga mögött kívánnivalót. Hogyan látod azt az időszakot, amikor amíg Bocsárdi főiskolára járt vendégrendezőket hívott, évfolyamtársait is? Abban a pillanatban ahogy vendégeket hívtak a társaság azonnal elveszített valamit, hiszen minden, ami értékes volt, az egy zárt közösség belülről jövő gondolkodásának az eredménye volt. Laci és a köré csoportosuló emberek gondolkozását, a kívülről jövő emberek megtörték. Amikor Lantos [Lantos László], Olga [Barabás Olga.], Arkosi Árpi és a többiek jöttek az már eleve, olyan helyzet mint gondoljuk meg, egészen nagy példákkal élve- Barba, Stanyevszkij, esetében náluk nem dolgozik más, nincs értelme. Nem azt jelenti, hogy ők kizárnak, ezek a színházak, úgy jöttek létre, hogy néhány együtt lélegző ember színházi formában fogalmazta meg a maga közérzetét, világlátását, fájdalmát, szenvedélyeit, világát. Ezek pont attól voltak ilyen egységesek, hogy zártak voltak: egy más fajta szemléletet képviseltek, a nem kőszínházak, nem intézményes színházak, nem nemzeti színházak, hanem egészen különleges színházi közösségek. Grotowszkinál sem dolgozott senki, nem volt értelme, ez törvényszerű. Kántornál sem. Ez olyan, mint amikor az ember elmegy egy hegyi településre, ott megvannak a pontos törvényszerűségek szabályok, azok úgy vannak jól, ahogy vannak, nem szabad átrendezni. Ezek törvényszerűségek. Érdemleges előadások születtek, de már 1990 után a Figura nem volt, az a Figura, mint előtte. Talán betöltötte a szerepét, megszűnt az a helyzet, ami szülte. Ezt el kell fogadni sem siránkozni nem kell, hogy mivé lett a Figura, hacsak abba az abszurd helyzetbe nem akarunk kerülni, amelyet az egyik költő barátunk fogalmazott meg a tét nélküli előadásokkal kapcsolatban, és azt a címet adta az írásának, hogy: "Könyörgés diktatúráért." Szükségszerűnek látod azt a folyamatot amely a Figurában lejátszódott? Tulajdonképpen a Figura színháznak nincs is ilyen egységes története, mert van egy pillanat, amikor megszületett, három olyan előadás, ami a lényegét jelentette, és utána átalakult valamivé, és ezáltal óhatatlanul, mondhatnám úgy is, hogy degradálódott, vagy mondhatnám úgy is, hogy szétfoszlott. Úgy érzem, hogy a Figura akkor volt a legjelentősebb, amikor kevesen tudtak róla. 107