Káich Katalin: Somlay Artúr, a pályakezdő színész - Skenotheke 6. (Budapest, 1999)
szer, alig 1-2 próba után, a legkülönbözőbb és mindig a legnehezebb szerepekbe kell fellépnie ami oly feladat, amelynek tapasztaltabb és nagyobb rutinnal bíró színész sem volna képes teljesen megfelelni.”72 Ez ad magyarázatot pl. arra is, miért látta Prokópy Imre „kissé fáradtnak” mind Kresz Irmát, mind pedig Somlayt Bródy Sándor A dada című színpadi művének bemutatásakor.73 Hasonlóképpen fogalmazott a Zombor és Vidékének színireferense is Bokor József száz arany pályadíjat nyert népszínművének a Télennd. bemutatásával kapcsolatban. Állítása szerint nem a színészeken múlott, hogy hatástalan, döcögő, vontatott előadást kellett végignéznie a jelenlévőknek. Az „e helyen számtalanszor erélyesen kifogásolt egypróbás-rendszer” hibáztatható a sorozatos gyenge produkciók miatt, „melyek következtében a legnagyobb ambíció sem képes szánalmas kapkodásnál, a társulat jó hírnevét mélyen leszállító bizonytalan előadásoknál egyebet produkálni. Valóságos boszorkányság volna egy olvasópróba után többet is nyújtani”.74 Egyik észrevétel sem foglalkozott behatóbban ezzel a nagyon is aktuális és összetett kérdéskörrel, mert hiszen akkor óhatatlanul egy vég nélküli eszmefuttatás és vita kerekedett volna ki az egypróbás rendszerről, amelyben a vidéki közönség űj utáni állandó éhségét éppúgy meg kellett volna említeni, mint a vidéki színjátszás pénzelésének megoldatlan kérdését egyéb kevésbé releváns problémával egyetemben. Miután ez nem történt meg, s miután a szezon végére a sokszor szerep nem tudással joggal vádolt Somlay felett sem lehetett pálcát tömi, mert végül is ő volt az, aki az operettkultusz szószólóit térdre kényszerítette néhány rendkívüli drámai alakításával, a Bácska színireferense végül is a számos balsiker okozójaként a színidirektort, Monori Sándort nevezte meg, mert mint állította, egy perc pihenést sem engedélyezett agyonhajszolt színészeinek, s az elkövetkezőkben csak mint színészt látják majd szívesen a városban, mert igazgatóként „botrányos volt egész itteni működése”.75 Miután Somlay Artúrt a társulat egyik oszlopos tagjaként foglalkoztatta a színidirektor, nem utolsósorban pedig azért, mert a legrosszabb indulattal sem lehetett tőle elvitatni már ekkor sem azt, hogy rendkívüli művészi tehetséggel megáldott színészt kell látni és láttatni benne, az ő időnkénti hiányos szövegtudása a színikritikák állandó témája lett, s attól függően, hogy ez a tény, ti. a szöveg nem tudása mennyire ingerelte fel a bírálattevőt, az hol a megértés, 29
