Káich Katalin: Somlay Artúr, a pályakezdő színész - Skenotheke 6. (Budapest, 1999)

don, annál ritkábbak lettek az ún. botrányok a privát életében. A század első évtizedének „enfant terrible”-je, aki a színházban a próbák alatt is gyakran viselkedett féktelenül - Demeter írja erről: „A művészetben a rendet akarta, ezért csinált olykor rendetlenséget”13 - fokozatosan olyannyira észrevétlen higgadt le, hogy Csathó Kálmán a Fűszer és csemege, valamint az Aranyszárnyak próbáiról emlékezve meg is jegyezte: „Ennek a két darabnak a próbái alatt, nem csekély meglepetéssel tapasztaltam Árgyilon azt a nagy és érdekes változást is, hogy míg ifjú korában egyike volt a legfegyelmezetlenebb rendbontóknak, most ő volt a rend, a csend és a fegyelem legszigorúbb őre. Vagyis betyárból pandúrrá lett. Jaj volt annak, aki csak pisszenni mert. Argyil nem tűrt semmit, ami a komoly művészi munkát csak legkevésbé is megzavarhatta”.14

Mielőtt a Zomborhoz fűződő ismeretanyag feltárására vállalkoznánk, szempontunkból nagyon fontosnak tartjuk hangsúlyozni Somlay világának azt az ugyancsak lényeget meghatározó elemét, amely a megélt Blaha-csodát ifjúkori élményvilágával s pályaválasztásával hozza kapcsolatba, amely valójában „egy művészpálya értelme - és céljaiként valósult meg. Somlay elvárásaiban a csoda nem öncélúan, és nem a siker érdekében van jelen, „hanem hogy... a varázslattal szebbé és jobbá tegye a világot, az embereket. A későbbiek során visszatérő vezérmotívum „a csoda jelenlétét illetően már 1902-ben is sajátja volt éppúgy, mint a világot megváltani kívánó szándék.15 Végül is e két célkitűzés szoros összefüggésben áll egymással. Az előbbit tökéletesen meg tudta valósítani Somlay az átváltozás csodájaként is emlegetett szerepeiben, amikor világának belső törvényszerűségeiből építgetve, attól indíttatva és irányítottan „a költő megtermékenyített élettársa és szolgálója’’-ként16 - mint minden ember - „egyedüli példányiként, „teremtő erejű művésziként17 a külvilág, a körülmények fölé magasodottan a szakmai tudás teljes birtokba vételével, hittel és őszintén igyekezett életre kelteni a rá osztott színpadi figurái Ezért írhatta le róla Demeter Imre a következőket is: „Az ő »önkívületi« színjátszása egy, már alaposan kimunkált, jellemileg és eszmeileg elemzett figura, belülről jött életre keltése volt”.18

Ezért tűnhetett úgy pályájának utolsó szakaszában, hogy Somlay világa, a művész világa, s a benne munkálkodó világot megváltani akaró szándék képes lesz bírókra kelni az elviselhetetlenség irányába sodródó körülmények világával. Amiről ebben az élethalálharcban Somlay nem tudhatott - mert ellenkező

11