Bóta Gábor: Arcok a Szkénéből - Skenotheke 4. (Budapest, 1998)
Keleti István: A színházalapító
teljes alakulni vágyó csoportot összehívta, tartottunk egy ismerkedő beszélgetést. Elmondtam, mit szeretnék csinálni, tetszett a javaslatom. • De a színpad akkor még nem létezett...- Nem, még sokáig nem létezett. Egy nagyon lepusztult, két tanteremnyi helyiséget kaptunk, ami körülbelül a mai Szkénének a fele volt. Ezen először az audiovizuális csoporttal kellett osztoznunk, aztán nekik más helyet adtak a földszinten, így miénk lett. Később - hogy úgy mondjam, imperialista módon - terjeszkedni tudtunk. A KISZ KB és a budapesti bizottság segítségével pénzt, paripát, fegyvert kaptunk. A saját kezünkkel építettük a színházat. Vidolovits László építészhallgató tervezte a Szkénét, és maga is kézzel-lábbal dolgozott. A csoport tagjai vitték föl a vastraverzeket is, amelyeket innen-onnan szereztek. Valami sajátos történelmi pillanat kellett ahhoz, hogy a műszaki fiatalokban, akiknek alapérdeklődése és mestersége más, annyi humán vágy és emberi kapacitás jöjjön össze, hogy minden anyagi érdek nélkül színházi csoportba akarjanak járni. • Mekkora közönséget vonzott a csoport? Ha az egykori amatőr színpadokról beszélünk, az Universitas, a Szegedi Egyetemi Színpad, a miskolci Manézs, a Pinceszínház, a Stúdió K jut eszünkbe. De a régi Szkéné, azt hiszem, hogy nem. Mi lehet ennek az oka?- Valószínűleg az, hogy mi akkor nem teijeszkedtünk. A későbbi nagy korszak Regős Jancsi irányításával vette kezdetét. Benne megvolt az az ambíció, hogy a Szkéné valódi, avantgárd színház legyen. Mi inkább egy színjátszócsoport voltunk, előbb-utóbb az úgynevezett irodalmi színpadozásról áttértünk a színjátszásra. Arra törekedtünk, hogy a műfaji határok ne legyenek merevek és formálisak, sok mindent csináltunk, de főleg az egyetemnek. Mindig tele volt a Szkéné, de leginkább műszaki egyetemistákkal, akik megfelelő belső propaganda, kézzel írott plakátok segítségével összecsődíthetők voltak. Nem árultunk jegyeket, nem volt pénztár, a ruhatár is csak egy barátságos „valami” volt az előtérben, egy szamovárral, ahol a vendégek ingyen teázhattak. Letehették a kabátjukat, de nem volt ruhatáros, ha akartak, egy vagy két forintot bedobtak egy szép kis dobozba, ott gyűjtögettük a pénzt. • Tehát a csoport főleg a saját épülését szem előtt tartva dolgozott?- Igen, az egész színjátszás ürügy volt annak érdekében, hogy a fiatalok együtt legyenek, közösen gondolkozzanak, szellemileg összecsiszolódjunk megfogalmazzuk az elképzeléseinket, vágyainkat, ütköztessük a nézeteinké 8
