Bóta Gábor: Arcok a Szkénéből - Skenotheke 4. (Budapest, 1998)

Wiegmann Alfréd: "A világot itthon kell alakítani"

iskolában meglehetősen utáltuk a verselemzéseket. Keleti viszont úgy elemzett, hogy egészen új fényükben ragyogtak a költemények, amelyekről így már azt éreztük, hogy rólunk szólnak. Rögtön el is mondtuk a verseket, és megbíráltuk egymást. Akkoriban főleg a montázsműsorok voltak népszerűek. Az irodalmi színpadi mozgalom sajátos önkifejezési módja volt az ifjúságnak. Az adott kor hangulatával kissé szembehelyezkedő, rejtetten ellenzéki oldalról indult el, ugyanakkor munkásmozgalmi hagyományokban gyökeredzett. A régi munkásmozgalmi szavalókórusok hagyományát vitte tovább néhány alkotó, és új műformát hozott belőle létre. Pódiumon adtuk elő a verseket, de azért színi eszközökkel, térformációk felhasználásával szólaltattuk meg a különböző szövegeket. Annak jelentése volt, ha az egyik szavaló jobbközépen állt, a másik bal hátul, majd „fordult” a kép, helyet cseréltek. 1967-ig az együttes produkcióit ez a formavilág uralta.

* A versrészleteket Keleti úgy osztotta, mintha szerepek lennének, illettek ezek az adott személyiségekhez?- A műsor gondolata belőle fakadt. Mindig saját mondanivalóját fogalmaztatta meg velünk és általunk. De aztán igyekezett ehhez megfelelő embereket találni. Például narratív szövegeket adott Pap Lászlónak, akinek igen szép hangja volt, és mély intellektussal rendelkezett. Rendre ő kapta a bölcsességet igénylő szövegeket. A lányokra - Schütz Ilára, Jordán Györgyire - gyakran elomló, lírai sorokat osztott. De ezekben a produkciókban rendszeresen működött a kórus. Ilyenkor az individualitásunkat fel kellett adnunk. Ez volt a demokrácia igazi iskolája. A személyre szabott versrészletekkel jelen lehettünk saját individualitásunkban, de a kórusban alá kellett vetnünk személyiségünket a közösségnek. A saját hangunkat a kórus középhangjához kellett igazítanunk.

• Mikor alkalmaztatok kórust?- Mondok egy példát. A Légy vidám, forradalom! című műsor, orosz-szovjet költők verseinek segítségével, a novemberi forradalomnak állított emléket. Akkoriban kötelező feladat volt ez az irodalmi színpadok számára. Keleti olyan műsort talált ki, amiben volt például Majakovszkij- és Lenin-szöveg, de volt benne pravoszláv kétsoros is. A forradalmi menetelést lefestő verset kórus mondta, hiszen a produkció logikája szerint ez fejezte ki a közakaratot. Fokozódott a ritmus, egyre többen léptek be a kórusba.

12