Kovács Ferenc: Nincs többé... (Skenotheke 2. Budapest, 1996)

Kezei az enyémre Karja a tiédre hasonlított (Fredrik feláll, Ágnesre néz) így emlékszem rá Halálomig nem felejtem el Hiányozni fog Bennem él tovább Hagyom hogy bennem éljen ÁGNES (feláll) Nem megyünk? FREDRIK (bólint) Miért is nem élhetett? ÁGNES Mennünk kell! (zakójánál fogva húzza Fredriket) Gyere! Menjünk! FREDRIK Igen menjünk ÁGNES (Fredrik bólint, de nem mozdul) Nem megyünk? (Fredrik továbbra is áll) FREDRIK Igen Mennünk kell (mindketten téblábolnak. Arvid feláll a buszváróban, kimegy, elindul jobbra, felnéz Ágnesre és Fredrikre, megáll, a földet nézi. Ágnes és Fredrik jönnek le a lépcsőn. Megállnak, nézik Arvidot, aki továbbra is a földet lesi) Hogy megy sorod? ARVID (Fredrikre néz) Megvagyok 90