Kovács Ferenc: Olvasópróba előtt (Skenotheke 1. Budapest, 1996)

Olvasópróba előtt

A korabeli magyarországi kritikák három fő kérdést feszegetnek. A dráma porosságát, teátralitását és epikusságát. A legmeglepőbb, hogy már az 1923-as vígszínházi színrevitelnél emlegették a darab porosságát. A külföldi kritikák is ezt említik legelébb. Nagyjából egyenlő mértékben esik szó a színészek teátrális játékáról, dicsérik és szapulják egyaránt. A kutatók alapvető drámai hiányosságokra is rámutatnak Bécsy Tamás egyenesen drámaiatlanak epikus műnek tartja. A norvég kulturális tradíció és az epikus dramaturgia kapcsolatáról Kamilla Aslaksen írja: "Eltávolodás a klasszikus dramaturgiától az epikus dramaturgia felé, az közeledés a teátrális megjelenítéshez. A norvég kultúra régmúlt időkre visszanyúló tradíciója az a hit, hogy nemzeti identitásuk mélyen, valahol legbelül van, az eljátszott szerepek mögött, misztikumba burkolva, a metaforák árnyékában rejtőzködik természetfeletti oltalom alatt áll. Félelem, öncsalás, életképtelenség. Okozatai; játéka játékban - szerepjátszás. De ha a fátyol lehull, a főhős szembekerül a saját életével, kiderül értéktelensége: színház volt az egész. A leleplezés drámája, maga a dráma. A HIDEG a dráma kezdete és vége." (Kamilla Aslaksen, Agora, 1993.) Ibsen maga azt említi egy angol kiadás előszavában, hogy a John Gabriel Borkman az egyik legegységesebb, legkonzekvensebb drámája. Az utóbbi évek kutatásai igazolják a legtöbb kritikát. A tartalom és forma együttes elemzése és értelmezése mutat rá a darab térbeli és időbeli egységére, vagy éppen annak a hiányára. Elgondolkodtató, vajon ki az igazi főhős? Borkman-e, vagy az ikerpár? A befejezés, a drámai csúcs is kettős. Ott ér-e véget a darab, ahol a fiú visszautasítja mind a nagynéni, mind az Anya s mind az Apa kérését, és saját boldogságát választja egy "nőcske" oldalán? A nemzedékek harcában természetesen a fiatalságé a jövő. Vagy ott éri el a dráma a végkifejletet, ahol az önkéntes tetszhalálból visszatért Borkman váratlanul meghal? Vagy még tovább menve, az utolsó kép lenne-e a drámai csúcs, ahol az ikertestvérek tizenhat év után újból kezet nyújtanak egymásnak, közös halottuk, birtoklási vágyuk elpusztult szimbóluma fölött? Fredrikjuel Haslund Borkman elemzése (1972) rámutat, hogy a legújabb struktúraelemzési módszerek, vagyis a tartalom és a forma egységének a vizsgálatai eddig elkerülték Ibsen drámáit, így várat magára darabjainak mélyebb megismerése. 8