Kovács Ferenc: Olvasópróba előtt (Skenotheke 1. Budapest, 1996)

Jellemek

emberi, hanem inkább rabszolgatartói. A közöttük lévő dialógusban Borkman hangja hangszóróból szólal meg (a túlvilágról?), majd néhány szó után élőszóban folytatja. Ez a beavatkozás is lehetővé teszi, hogy a címbeli főhőst visszahelyezzük a darabbeli megfelelő helyére, mellékszereplőnek, a család "szegemének". Ideges kapkodását jól láthatóvá, érzékelhetővé kell tenni. Állandóan a színen van, az ő ritmusa ellenpontozza a földszintiekét. Arca maszk, oldalszakállas, szürke, de nem barázdált. Tiszta pillanataiban felvillan, élővé válik a szeme. Pl. egyes jelenetek Ellával, vagy a Foldal lánnyal (érzékeltessük, hogy Ibsen öregkorára különös érzékenységgel viseltetett a fiatal lányok iránt - nem perverz, inkább költői - , s az ezzel kapcsolatos kutatások pillanatnyilag tapintatosak, de némiképp leleplezőek is). Először a fiával való találkozásakor érezzük meg valódi "nagyságát". Erhart visszautasítja atyja terveit, ekkor Borkman egycsapásra a tetszhalottból valódi halott lesz. A darab szöveg szerinti vége helyett az ő drámája itt ér véget. Ne feledjük, hogy Ibsen öregkori drámái, a Borkman, a Solness, nem más, mint a nemzedékek csatája, ahol természetszerűleg a fiatalság a túlélő. Borkman további jelenléte gyengítené a darab drámai végkifejletét. Melankolikus kicsengést kapna a darab, ha Gunhild és Ella Borkman holtteste fölött nosztalgiázna. Borkman szelleme a házban olyan, mint a régi kastélyok hazajáró szellemei. Láthatatlanok, néha láthatók, de hátsó gondolatunkban állandóan jelen vannak, s mindent, amit látunk hallunk, az ő jelenlétük tudatában érzékelünk. Ezért indokolt a darab szövegével ellentétben már az első percektől ismernünk azt, akinek lépte az egész első felvonásban a földszinti szereplők feje felett hallatszik Annak aki nem ismeri a darabot előre, kifejezetten zavaró lehet az ismeretlen valaki, aki a nővérek közötti dialógus során csak fokozatosan kerül bemutatásra. Képi megjelenítés nélkül érdektelenné válik személye, a földszinti történet tablókká esik szét, a dráma epikus művé válik Bécsy Tamás tanulmánya szerint amúgy is baj van Ibsen ezen darabjával, "drámai cselekményfejlődés hiányában nem igazi dráma". Ennek a műnek igazi főszereplői a NŐK. A történet hordozója az ikertestvérek közötti múltbeli és jelenbeli kapcsolat. Nem nőmozgalmi történet ez, hanem egy múltszázadi, patriarkális viszonyok között, férfi tollából született dráma a hatalomért, a birtoklásért. Pozícióharc két nő között, harc a férfiért, a fiúért, harc a harmadik nő, a közös vetélytárs ellen. A negyedik nő ártatlan, de máris áldozat. A Foldal lány, Frida nem kellőképpen körülírt figura, pedig egy jövőkép, egy álomkép, esetleg a beteljesülés megtestesítője is lehetne - de ez már egy másik dráma 15