Kovács Ferenc: Olvasópróba előtt (Skenotheke 1. Budapest, 1996)
Szinopszis
SZINOPSZIS John Gabriel Borkman ötvenes éveit taposó álmodozó férfi. Bányász családból küzdötte fel magát a bankigazgatóságig. A vezetőállás érdekében lemondott szerelméről egy "segítőkész' ügyvéd javára. Álmai megvalósításához, az iparosítás és a közlekedés megreformálásához, fellendítéséhez nem volt elegendő a bankigazgatói fizetés. Befektetés, soksok pénz kellett, amit a bankbetétesek megtakarításaiból fedezett, vagyis sikkasztott. Három évet vizsgálati fogságban, öt évet börtönben, s a történetünk kezdetéig az utolsó nyolc évet önkéntes száműzetésben, a Rentheim-villa emeleti szalonjában töltött. A Rentheim-család ikerpár lányai, Gunhild és Ella éveken át vetélkedtek egymással. Borkman Gunhildet vette feleségül, miután Ellát, a szerelmét átengedte ügyvéd barátjának Hét éves fiuk, Erhart, a bankcsőd után nagynénjénhez került. Ella, a messzire költözött testvér, a Borkman által érintetlenül hagyott pénzből tizenöt éves koráig nevelte Erhartot, visszavásárolta a hitelezőktől a Rentheim család villáját, ahol Gunhild és John Gabriel lakott azelőtt, s lakhat Ella jóvoltából most is. Ella megérkezésével indul a dráma. Tizenhat év után szánja rá magát, hogy visszajöjjön a szülei házába, aminek már nemcsak a tulajdonosa, hanem fenntartója is. A háztartás pénzügyi gondjai is őt terhelik. De nem követelőzni jön, nem elégtételt venni régi vetélytársán, ikertestvérén, nem leszámolni régi szerelmével, a visszavonultan élő bukott bankigazgatóval. Halálos beteg. Szeretné rávenni nevelt fiát, hogy költözzön vissza hozzá élete hátralévő részére. Gunhild azonban más szerepet szánt fiának az ifjú Borkmannak. Családja hírnevének visszaszerzését. Erhart hosszú évekre elszakadt megbélyegzett szüleitől. Nagynénje mellett biztonságban, szeretetben, szabadságban nőtt fel. Apja kiszabadulása után, tizenöt évesen kerül vissza a szülői házba. Az anya ettől kezdve próbálja a fiút a saját képére és gondolkodására formálni, a nevelőanyával, valamint a bukott apával szembefordítani. A kényszer még ideig-óráig alakoskodásra, ígérgetésre készteti Erhartot, de az első 13