Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)

A József-téri bájlak cunaparti palotává változott, mely a Lánchíd pesti hídfőjénél fekvő térnek méltó építészeti kiképzését lett volna hivatva szolgálni. A színháznak ez az új terve másfelől belekapctolódott Széchenyi társadalomépitő programjába, s mint ilyen a lóverseny és a kaszinó mellé került; a fényes társalgási helyiségekkel fölszerelt palota az előkelő társaság találkozó helye lett volna, müs o-rának súlypontjában az operával. Földváryt ezzel szemben nem érdekelték a fényes társalgási helyiségek; nem akart palotát, csak fedelet a magyar színészek feje fölé. Ha pedig volt valami elgondolása a színház művészi programjáról, akkor bizonyára drámai színház lebegett előtte, a nyelvművelő intézmény, az erkölcsök oskolája és mindenekelőtt és mindenekfölött a nemzetiség védőbástyája. Földvárynak a legfontosabb volt a gyors megvalósítás, és keresztül is vitte, amit akart. A magyar színház nem dunaparti fényes palota lett, hanem künn állott a Hatvani kapun kivül, a Kerepesi úton, a "juhszélen", mint a pesti sajtó keserű öngúnnyal mondta, a Széchenyi ostorozta pesti por és sár közepette. A megnyitásra nem hívják meg a nádort. Földváry később azzal mentegeti ezt a tettét, hogy tiszteletlenségnek vélte a nádort a még félig kész színházba meghívni. Valóban azonban a büszke dac gesztusa volt: Pest vármegye a maga erejéből építette s nem kért ós nem várt senkitől semmit. A Pesti Magyar Színház 1837-i megnyílta után vármegyei színház volt és a vármegyei nemesekből alakult részvénytársulat vezette. Az újság ingerének elmúltával látogatottsága igen gyér volt, mert a köznemességnek egyébként is nem tartozott életformájához a színházbajárás, s az év nagy részét birtokain töltötte. A színház csak mint nemzeti kérdés és országgyűlési ügy érdekelte. Hogy a túlnyomórész'ben német polgárság a német szinházat látogatta, az magától értetődik. Az arisztokrácia nem járt ki a "juhszélre" a pesti magyar színházba, melynek eleinte nem volt operája,