Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)

Kazinczynak Kultsár müvével szemben való fölényes Ítélete mögött több lappang,

\mint személyes ellentét: a világnézet és életforma összeütközése. Kultsár az erősen dinasztikus érzésű volt bencés szerzetes és a szabadgondolkodó Kazinczy, akin még ég a bét esztendeig viselt rabbilincs nyoma, nehezen találkozhattak még közös eszményük, a haza szolgálatában is. Kultsár ebben a dinasztikus útban a legközelebb fekvő reális lehetőséget látta, amely a Nemzeti Múzeum és a Ludoviceum megvalósítását is megkönnyítette. De azok, mint általános közművelődési intézetek könnyebben nyerhettek felsőbb támogatást, mig a magyar* nyelv müvelését célzó intézményeken, a színház és az akadémia ügyén mindig rajta maradt a külön nemzeti törekvés bélyege, az ellenzéki színezet. Ezt az ellenzéki, sőt rebellis színezetet | erősítette az a mód, ahogy Földváry Gábor a pesti állandó szinházat megépítette. Nem kért semmiféle felsőbb támogatást, a vármegyék gyűjtésére támaszkodott. A legtöbb adakozó falusi kisember, ki odaadta filléreit arra a színházra, melyet talán sohase látott. S aki pénzt nem tudott adni, munkát adott. Turóczy Pál feleségestől két hétig ingyen dolgozott a színház építésén. A főurak közül eleinte Széchenyi István Földváryval együtt működött a szinhaz megvalósításán. Később azonban utaik elváltak. Széchenyi állásfoglalása a szlnházügyben nem volt egységes. 1832-i röpiratában még a József-piacon akart kis szinházat emelni, mert "bocskorban kell kezdeni", és kezdő színészetünkhöz, kis közösségünkhöz jobban illik egy szelíd "bájlak", mint valami fényes palota. Közben azonban gondolkodásának középpontjába a Lánchidnak valósággá érni kezdő terve került. Széchenyi lelki berendezése olyan volt, hogy párhuzamosan futó s egymással látszólag semmiféle összefüggésben sem levő terveit egységes rendszerbe foglalta. így kapcsolódott most lelkében a szinházügy a Láncaidhoz.