Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)

árverés útján a város tulajdonába mentek át. Kost már neu csak a telek és a népszínházi épület, hanem néhány, az igazgató tulajdonát képező diszitmény kivételével az összes beruházási tárgyak is városi vagyont alkotnak, melyről korlátlanul rendelkezhetik. A Nemzeti Színházi Bizottmány is pártolja a budai Népszínház ügyét, csak fenntartja, hogy "a Nemzeti Színházat a budai Népszínházzal, mint bármi tekintetben összeköttetésbe hozni tanácsos nem lenne". A Helytartótanács ugyancsak pártolja az eszmét, a jóváhagyást a kormánynak tartva fenn, csupán anyagi és erkölcsi biztosité— kot kivan a bérlőtől. Az engedélyezés maga azonban már Molnár György népszínházi igazgatónak második ciklusát nyitja meg, melynek működését már egészen más körülmények között határozzák meg. Hosszasan időztünk a kormányhatóságok szerepénél a budai Népszínház sorsában. Nemcsak azért, mert a korra és a vezető egyéniségeire erősen jellemző és kicsinyben a kor nagy mozgalmait tükrözi vissza, hanem azért is, mert az egyedüli helyes szempontot adja a budai Népszínház jelentőségének megítélésénél. A l'art pour l'art elvének szigorú alkalmazása úgyszólván semmivé zsugorítaná az egész vállalkozás érdemét. A budai Népszínház több volt színháznál; nemzeti ügy volt s mint ilyen vált jelentőssé. Igaz, hogy a kormányhatóságok akadékoskodása nehezítette Molnár György működését, de egyúttal elő is segítette, mert nemzeti üggyé emelte. Ezzel nyerte meg a Népszínház a város vezetőségének rokonszenvét, ezzel mozgatta meg társadalmát. Enélkül Molnár György egészen szeszélyes ügyvitele mellett két hónapig sem tartotta volna magát; mig igy három évig működött és hat esztendeig tartotta izgalomban a közvéleményt, mig újra meg_ nyílhatott. 4. A másik ilyen akadályozva segitő fórum a rendőrség volt, ahol Worafka pesti rendőrigazgató ült most Prottmann örökében