Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)
pedig fizetésre kötelezni, amire Buda várost anyagi érdekeinek szemmel tartása fog ürügyet szolgáltni. Miután a Népszínház alapítását segélyező bizottmány gyűjtéseit megtiltották, folyamodtak, hogy az épitkezés befejezése, s eddigi költségeik fedezésére sorsjátékot rendezhessenek: ezt a kérelmet azonban a helytartó a leghatározottabban visszautasította. **Sn az ezen folyamodványban felhozott körülmények tekintetbevételével legkevésbé sem vonakodván az e részben megkívántató lépéseket felsőbb helyen megtenni, minthogy mindazon által a mondott Népszínház felállításáról, megalapításáról, mint állíttatik állandósításáról semmi biztos tudomásom nincsen, sőt amennyire a hivatalos adatokból értesülve vagyok, annak létrejöttéhez * a kormánynak engedélye sem kéretett ki, holott evégre a fennálló rendszabályok értelmében ö csáaa. és apostoli kir. Felségének legfelsőbb helybenhagyása, szükségeltetik: ennélfogva csak sajnálattal kell kijelentenem, hogy miszerint a dolgok jelen állásában egy sorsjáték kieszközlését a mondott Népszínházban javaslatba nem hozhatom." Az újabb aktalavinát egy gyüjtőiv indítja meg, amelyet a bizottmány Frank János litográfusnál nyomatott, s melynek példányait, minthogy engedély nélkül nyomattak, Worafka rendőrfőnök lefoglaltatta, s erről a Helytartótanácsnak jelentést tett. Erre a helytartó 1862. január 23-án újabb leiratot intézett Paulovics László polgármesterhez. "Nem szándékom ugyan ezen, az illetékes felsőbb engedély nélkül keletkezett népszínház további fennállását a szabályrendeletek szigorú alkalmazása által legkevésbbé is kétessé tenni vagy akadályozni, nem lehet azonban tekintetes Uraságodat nem figyelmeztetni már most is azon kellemetlenségekre és nehézségekre, amelyeknek a mondott színház azáltal, hogy mindekkoráig a létező kormányközegeket s a kiadott rendeleteket szándékosan mellőzni látszik, kitéve van." Részletes jelentést kér a "bizottmány szervezetéről és tagjairól, amennyiben ezekre nézve biztos tudomása vagyon, s igy minden nagyobb utánkérdezősködések vagy formaszerinti nyomozások mellőzésével csakis a tényleges állapotokra." 56 I