Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)

Nemzeti SziBházon, legyűrje a vetélytársakat és megvívja párbaját Felekivel» gyűlölt vetélytársával, kit a Nemzeti Színház vele szemben előnyben részesített* À nemzeti lelkesedés pedig vitte Molnár vágyát, mert sodrába esett. Két nagy támasztéka volt Pesten és Budán: a lelkes egyetemi ifjúság és Buda város magyar érzésű vezetősége, amely most az újra megindult alkotmányos élet pezsgőén lelkes napjaiban magáévá tette a budai Népszínház ügyét. Molnár György május 18-án az egyetemi ifjúsághoz fordult lelkes felhívással: támogassák őt a budai Népszínház állandósításában. Az egyetemi ifjak erre az ország lakosságához intéztek felhívást, melyet Hilóczky Béla szerkesztett; a napi sajtó is élénken felkarolta az ügyet. Megindult tehát az egyetemi ifjak gyűjtése az állandó budai színházra: Bérezik Árpád, Fésűs György, Hilóczky Béla, Lenk Sándor, Toldy István voltak vezetőik. De ők a nehézségektől csakhamar visszariadtak, s az ügyet egy állandóbb alakulat vette kezébe: 1861. június 1-én jött létre "a Népszínház alapítását segélyező bizottmány", melynek elnöke Áldásy Antal, Buda város főkapitánya lett, tagjai Kunhegyi Kamill, városi tanácsnok, Fésűs György joghallgató, az ifjúság megbízottja és Lippert József ügyvéd, aki a jegyzői teendők elvégzését vállalta. A bizottmányra annál is inkább szükség volt, mert - mint már emiitettük — Molnárnak sem pénze, sem hitele nem lévén, az építkezés megindítása előtt a mesteremberek kijelentették, hogy csak akkor vállalkoznak a munkára, ha a fizetéseket a bizottmány biztosítja. Junius 9-én bocsátották ki az első felhívást adakozásra, melyet nemsokára újabbak követtek, Így június 12-én az összes lapokhoz intézett körlevél, amellyel a gyüjtőiveket a szerkesztőségeknek megküldötték. A bizottmány folyamodványt intézett az országgyűléshez a Népszínháznak országossá emelését kérve, az országgyűlés azonban feloszlása miatt az üggyel már nem foglalkozhatott. Az adakozások szerényen bár, de folytak. A gazdasági helyzet nem volt olyan az adóktól erősen sújtott lakosság körében, hogy korlátlanul követni lehetett volna a lelkesedés szavát, s bár voltak