Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)

BEVEZETÉS Molnár György budai Népszínházának hat viharos észten— deje a köztudatban ma már csak néhány anekdota révén él. Tudnak a pajkos kánkán táncról, amelyen Buda és Pest előkelőségei mohón siettek "megbotránkozni". Az ördög pilulál látványosságainak is él az emlékezete: hisz ez volt az első darab, mely nálunk száznál több előadást ért meg egyhuzamban. Még tudnak a Bem hadjárata előadásairól a krisztinavárosi színkörben, mikor kinyitották a szinpad hátsó felét, s a Gellérthegyet is belevonták a harci látványosságba. S minden megemlékezésben, jubiláris előadásban és lexikoncikkben olvashatjuk, hogy mikor a budai Népszínház épületét lebontották, a falak nem engedtek a csákányütéseknek és dinamittal kellett felrobbantani. Ezeknek az immár közhelyekké vált adomáknak forrása Molnár György élénken és érdekesen megirt, a mai olvasó számára már kissé divatjamúlt páthosszal teli emlékirata /

Világostól Világosig

. ^ Arad, 1881/. Ez azonban annyira tele van gyűlölködő személyeskedéssel, hogy bármennyire szines és eleven is az előadása, éppen a Molnár Györgyről szóló részekben forrásul csak erős kritikával fogadható el. A budai Népszínház hat esztendejének változatos története pedig nagyon is megérdemli a közfigyelmet. Olyan szorosan kapcsolódik be korának mozgalmas napjaiba, a magyar- színészet történetének olyan fontos állomását jelenti, s maga Molnár György is korának olyan elragadóan érdekes alakja, hogy mindhárom szempontból érdemes a budai Népszínház történetét a történetíró ma már lehetséges távlatából, a levéltári hiteles akták s az egykorú, olykor eléggé kétes forrásértékű napisajtó felhasználásával megvilágítani.