Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)

vei a budai tanácsban történt: "Különféle. Igen alatson elméket illő kérdéseket tevének a* Tanát s ban e» jelen való Tagoknak. Egy a* tanátsbéli Urak közül gúnyolódó ajakkal Így szólla: Hát van-e* kendteknek Hant bursty ok is már? Erre egy a' jelen-való Tagok közül kezével a* kérdezőre mutatván, Így szólla: Ha szükségünk lészen reá, remény lyuk, alkalmatost arra is találunk." A későbbi magyar társulatok is kísérleteznek Budán, de hamarosan rájönnek, hogy csak Pesten érdemes játszani. De mostoha volt akkor Budán a német színészek helyzete is. És még mostohább lett, mikor 1812-ben a pestiek büszkesége, a 35oo embert befogadó nagy német szinhaz, a mai Vörösmarty téren felépült. Most már erre a házra összpontosult a színigazgatók minden gondja és becsvágya, s a szerződéssel rájuk kényezeritett kis budai Várszínház emellett csak felesleges koloncnak tetszett. Nehéz is volt a két házat közös nevezőre hozni. A pompás kiállítású heroikus operák, a látványos tömeghatásokra épített tündéries vígjátékok, melyek a rossz akusztikájú pesti szinházkolosszus műsorán uralkodtak, nem érvényesültek a kisszinpadu budai színházban, amely függelék-voltában nem számithatott új díszletekre. Még egy kis tatarozást is sajnáltak tőle. A pesti színészek, akik a nagyszínházban megszokták, hogy torkuk szakadtából kiabáljanak, nehezen tudták magukat Budán áthangolni. A pestbudai német színházak egyik igazgatója, Ráday Pál, a budai szinházat kamaraszínháznak szánta a tömegvonzó pesti mellé, drámai színháznak a pesti operához. De mér közvetlen utódai: Bodor Mihály és Brunszwick Perenc gróf, akik a pestbudai szinházat 1818-ban átvették, újra csak a pesti nagy házzal törődnek és Budán folyik minden tovább a régi előírás szerint: ugyanazt adni, mint Pesten, csak hanyagul, kedvetlenül és rossz kiállításban. Végre 1824-ben teljesül a pesti színigazgatók régi vágya: sikerül megszabadulniuk a többé-kevésbé valamennyiöktől koloncnak érzett budai színháztól. A pesti színigazgatóknak ez a mostohagyermeke most magára maradva, lerongyoltan várja,