Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)

a társulattól némi elismerést: "Általában Molnár társasága nagy hiányai mellett is méltánylatot érdemel." Bár sokkal több később híressé vált nevet találunk benne, mint Molnár első budai társulatában, az egész kevésbé egységes, mint az első társaság. Ennek oka az, hogy Molnár először teljes társulattal jött Budára, mig másodszor egyenként szedte össze színészeit. Beérkezetteket nem igen kapott, mert első vállalkozásának kudarca után a kínált szerződés nem látszhatott nagyon kecsegtetőnek, s aki vidéken el tudott helyezkedni, ott maradt. Annál inkább tódultak ide a Nemzeti Szinhaz felé sanditő, becsvágyó kezdők. A társulat összetételében az" a feltűnő, hogy ez sokkal kevésbé alkalmas népszínművek és operettek játszására, mint az előbbi volt; feltűnően sok benne a kifejezetten drámai szinész. Már ebből is nyilvánvaló, hogy Molnár a második ciklusban nem akarta az elsőnek új kiadását adni; új utakat keresett. A népszínmű és operett sosem volt szívügye. A népszínmű kényszer volt számára; a "Népszinház" fogalmának hamis értelmezése az első ciklusban kötelezővé tette számára népszínművek játszását, kényszeritette az a körülmény is, hogy vidékről hozott társulata ezt tudta játszani, mert hisz ezt követelte a vidéki közönség, amig meg nem ismerte az operettet. Játszania kellett népszínműveket, mert azzal is alá kellett támasztania létjogosultságát, hogy felkarolja a Nemzeti Színházból a főúri intendánsoktól száműzött "gatyás darabokat". De az első ciklus népszínműveit legfeljebb valami egészen pompás előadás tudta volna avultságukból kiemelni, s ehhez nem volt se jó énekese, se' jó énekesnője. A műfaj kimerült s másodvirágzása még nem érkezett el. De különben is, a "gatyás darabok" nincsenek már száműzve a Nemzeti Színházból; 1867«után az udvar sokat tartózkodik Budán, s Erzsébet királyné kedvét leli a népszínművekben, mert