Peterdi Nagy László szerk.: Kortársunk a mai színpadon - Az 1984. december 4-5-én tartott maygar-szovjet elméleti konferencia anyaga (MSZI, Budapest, 1985)

Je. I. Gorjacskina-Poljakova: Korunk emberének ábrázolása a szocialista országok színházművészetében

előadása a színházaknak kultúrpolitikai, megnézésük a nézők­nek pedig úgyszólván társadalmi kötelességévé vált. Ezek az emlékek még 1972 megváltozott politikai légkörében is bizo­nyos idegenkedést váltottak ki. Az előítéletekkel kellett meg­küzdeni. » Ugy véltem már korábban is, hogy a szovjet drámák magyar előadásaiban az általánosan érvényeset kell hangsúlyozni, nem pedig a specifikusát. Nevetséges lenne oroszabbnak lenni az oroszoknál. Nem is sikerülhet. A Nemzeti Színházban én rendeztem ősbemutatóként Zorin Varsói melódiá ját. Bulgakov Iván, a rettentő jét és az Álszen­tek összeesküvésé t. Mindhárom siker volt. A Csendesek a haj­ nalok előkészületi munkái során felhasználhattam a szerzett tapasztalatokat. A fő dolog: bizonyos értelemben "magyar előadást" kell létrehozni. Nehéz probléma volt. Ismerve Glagolin átdolgozá­sát, valamint sokat olvasva és hallva a Taganka Szinház előa­dásáról, úgy éreztem, hogy ott tulajdonképp egy családi gyászszertartás zajlott a színpadon. A nézőtéren ülők jó ré­sze személyesen gyászolt valakit vagy valakiket: apját, báty­ját, anyját, nővérét. Ezt az érzést ott a történelem alakí­totta ki igy, egy szinházrendező ehhez kevés. Az egyetemes gondolat, mely a magyar előadás alapja lett: a humanizmus. Mi sem a karunk-háborút! Mi is fájdalmasan emlé­kezünk szeretteink halálára, akik életének a nagy világégés értelmetlenül vetett véget. Ezt éreztem az alapvető azonosu­lási pontnak. A Mikroszkóp Szinpad akkoriban remek kabaré volt. Itt a törzsközönség előtt vállalkoztunk egy ilyen darab előadására. Nem akartam mindenáron "brechtiánus" előadást rendezni, de itt létjogosultnak éreztem az úgynevezett ki- és belépést a szerepbe. Öt elég ismert színésznő jön be fekete, semleges ruhában, miközben a gimnasztyorkák, a derékszíjak, a karabélyok és a csillagos sapkák egy kupacban, mint egy sirhalom vannak a szinpadon. A szinésznők egy régi magyar siratóéneket éne­kelnek, majd lassan, ünnepélyesen felöltik a gimnasztyorkát, a derékszíjat, a csillagos sapkát, és kezdetét veszi a játék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom