Peterdi Nagy László szerk.: Kortársunk a mai színpadon - Az 1984. december 4-5-én tartott maygar-szovjet elméleti konferencia anyaga (MSZI, Budapest, 1985)
Kovács Léna: Székely Gábor és Zsámbéki Gábor oroszdrámarendezései
tudja elviselni őket. Az én Lukam különlegesen érzékeny ember, aki menekülésből hazudik, noha tudja, hogy nem képes megoldást találni a szörnyűségekre, de azokat mégsem birja elviselni. Izgalmas lehetett volna egy olyan Éjjeli menedékhely , amelyben a látszólag legkiegyensúlyozottabbnak tűnő alak valójában a legsérültebb, a legfelhorzsoltabb ember, aki mindenre, ami körülötte történik, a legérzékenyebben reagáló. Székely Gábor Szuhovo-Kobilin Tarelkin halála cimü szatirikus komédiáját rendezte az újjáalakult Nemzeti Színházban. A Tarelkin halála nem kapcsolódott a hat-hét évvel korábbi utolsó orosz rendezéshez: Székelyt abban az időben a hatalom kérdései izgatták, amelyekre a Danton halála és az Athéni Timon színpadra állításával felelt. Szuhovo-Kobilin drámája teljes fegyverzetben vonult fel a Nemzeti színpadán: a diszlet hiven tükrözte a hatalom természetét, megjelenitette a hivatalnok- és rendőrállam egész sajátságos gépezetét; a rendezői koncepció a fő- és mellékalakok bonyolult rendszerét teremtette meg, egy burjánzó "fantasztikus-realista" előadást hozott létre. SZÉKELY GÁBOR: "Az Athéni Timon . a Boldogtalanok és a Danton halála három analóg helyzet volt számomra, ezért a három előadás trilógiává is állt össze bennem. Ugy éreztem azonban utána, hogy ezzel a három darabbal valami lezárult, befejeződött, mert ha ugyanezek a dolgok folytatódnak, akkor az önismétlés veszélye fenyeget. Már korábban is izgatott, hogy vajon mi az oka: póz, tetszelgés, az igazság vágya-e, hogy az életnek a sötét, a legsötétebb szinei mindig jobban érdekeltek, mindig személyesebbek voltak számomra. Nem gyönyörködtettek, erről szó sincs - bár minden szörnyűségben fel lehet lelni a szépséget -, de lényegesebbnek tartottam a szörnyűségek bemutatását, hiszen belőlem következett igy, Nyomasztott, hogy nincs semmi más, ami éppen annyira lekötne. Végül elkezdtem keresgélni, kényszerítve magamat a kicsit másmilyenre. Valójában azt hiszem, egy jottányit sem tértem el attól a vonaltól, amit addig akartam, tudtam vagy mondtam monomániásan, de stilárisan azért különböztek ezek az újonnan felfedezett
