Peterdi Nagy László szerk.: Kortársunk a mai színpadon - Az 1984. december 4-5-én tartott maygar-szovjet elméleti konferencia anyaga (MSZI, Budapest, 1985)

Király Istvánné: A szovjet dráma Magyarországon 1945-től napjainkig

és "Ivan beszélgetése az ördöggel". Természetes, hogy minden dramatizáló érdemüknek megfelelő figyelembe részesítette őket, és vagy különálló jelenet formájában, vagy pedig lényeges gondolataikat kivonatolva építették be őket a színdarabokba. A feladat mindkét esetben nehéz, mert részben terjedelmük, részben a bennük kifejtett jelentős filozófiai-etikai gondolatok bonyolult rendszere folytán is szétfeszíteni igyekeznek a drámai forma kereteit. Ráadásul ezek a részletek színpadon még egy stiláris kérdést is fölvetnek. Nevezetesen azt, hogy egy alapvetően realista műbe hogyan sétál egyszer csak be a sevillai Nagy Inkvizítor a XV. századból, vagy a kánai menyegző bibliai hősei hol jelenhetnek meg egyáltalán a színpadon. Amikor a Nagy Inkvizítor dramatizálásához fogtam, először megkísértett a gondolat: ebből a fejezetből tulajdonképpen önálló színdarabot kellene Írni. /Biztos vagyok benne egyébként, hogy ezt a színdarabot valahol valaki majd el is fogja készíteni./ Aztán mégis megmaradtam eredeti koncepciómnál, hogy megpróbálok olyan drámai anyagot létrehozni, amely kísérletet tesz a regény univerzalitásának visszaadására. Első lépésként tehát a Nagy Inkvizitornak a fejezet gerincét kitevő monológját, amelyben a krisztusi szeretet tanítása ütközik a hatalommá merevedett egyházi dogmával, néhány oldal terjedelműre sűrítettem. Ezt követően azonban még mindig nyitva állt a kérdés: milyen szituációban hangozhat el mindez a színpadon? A regényben Ivan meséli el a történetet a kisváros vendéglőjében, miközben Aljosa a hallevesét kanalazgatja. Ez a profán környezet kitűnő háttér a Nagy Inkvizítor misztikus emelkedettségéhez, viszont éreztem, hogy rendezőileg mégsem elégedhetek meg ennyivel, hiszen akkor a történet tolmácsolása megint csak társalgássá sekélyesitené a helyzetet. A megoldást az a lelkiállapot jelentette, amelyben a regény hősei álmaikat és látomásaikat megélik. Ez a lélekállapot pedig az elragadtatás. A Karamazovok közös tulajdonsága, hogy végtelenül érzékeny lelkű emberek, még ha lelki feszültségeiket különböző okok indukálják is: Ivánnál az intellektuális erő, Aljosánál pedig a misztikus megszállott-