Peterdi Nagy László szerk.: Kortársunk a mai színpadon - Az 1984. december 4-5-én tartott maygar-szovjet elméleti konferencia anyaga (MSZI, Budapest, 1985)

Király Istvánné: A szovjet dráma Magyarországon 1945-től napjainkig

ben az értéket, a szépséget. Az előadás fogadtatása azt mutatta, hogy a közvéleményhez inkább az illúziótlan Csehov áll közelebb. Ádám rendezői teljesítményét elismerte ugyan a kritika, de a koncepcióját megkérdőjelezte. A tények azt mutatják, hogy a mai befogadóhoz - mint Elbert János megfogalmazta - "a groteszkebb, tragikus elemeket, a komédiái mozzanatokat erősebben kereső" Csehov-előadások állnak közelebb. Az a Csehov lett igazán időszerű ma Magyarországon, aki mindenekelőtt az emberi személyiség belső méltóságát kereste, akit a "Hogyan kell élni?" kérdése foglalkoztatott, akit az emberhez méltó élet problémája izgatott, s akinek darabjaiban olyan gyakran jelennek meg az élet értelmét kereső emberek. Ebben a szellemben született a legnagyobb hatású Csehovelőadás, az utolsó évek egyik legnagyobb magyar szinpadi sikere, a Katona József Szinházban bemutatott Manó Zsámbéki Gábor rendezésében. A hazai kritika az előadás polifóniáját dicsérte, azt, hogy a rendező érzékeltetni tudta "a szituációk gazdagságát, többszólamúságát, az élet ellentmondásosságát, komplexitását", egyszerre tudott a szöveggel és az emberek és tárgyak viszonyával, a mozgások, a gesztusok nyelvén összetetten, sokrétűen szólani. Tartalmi sikon meg tudta mutatni - egyszerre kívülről és belülről ábrázolva őket - a különböző életmodelleket. S ugyanakkor érzékeltetni tudta az értékrendet a különböző életmegoldások közt. Egy világosan meghatározott értékrendszert érez meg a néző. Az egyik oldalon a lapos, szürke, pletykázó, munkátlan, ostoba, kisszerű élet, a jelképes értelemben vett "vidékiesség". A másik oldalon az a hős, akivel a rendező együtt érez: a Manó, a doktor, aki más, mint a többi - "nehéz ember". Hozzáértés, gerinces tartás jellemző rá, pátoszmentesség, póznélküliség. Az ő életének van csak célja: ő a betegeiért s a féltett erdőért él. Ez még nem Asztrov doktor, akinek erdőszeretete - mint az ezt a szerepet G. Tovsztonogov előadásában játszó J. Lavrov mondta egy nyilatkozatában - már csak póz, amely mögé elrejtőzik, hogy ne lássák: az ő élete is cél-