Földényi F. László szerk.: Tanulmányok a gyermekszínházról (MSZI, Budapest 1987)

Gyermekszínházi állapotrajz (Nánay István)

tékszín parányi színpadán nem sikerült olyan teret kialakítani, amelyben megjeleníthető lett volna a lakótelep, amelyben érzékelhető lett volna a kint és bent, a fent és lent. így aztán - minden logikai vagy stiláris következetesség nélkül -, hol jelezték egy fal létét, hol nem. Az előadás problematikusságát a befejező kép mutatja legjobban: a varázsló észreveszi, hogy repülni is tud. Ezt a színész kitárt karokkal féllábon ugrálva érzékelteti, és átszellemülten nevetgél. Ebben a pillanatban kellene átlendülnünk a realitásból a csodák birodalmába. Csoda helyett azonban csak egy idétlen megoldást láthatunk, amely éppolyan hazug, mint az előadás egésze. /Még egy értelmezése lehetne a jelenetnek: ha arról szólna, hogy ez a varázsló ugyan nem tud repülni, de képzeli, s ez majdnem olyan csoda, mintha tényleg tudna repülni, hiszen a varázslat tudománya nélkül is emberibbé lehet tenni az életet. De ehhez az egész darabot és az előadást is így kellene értelmezni./ Egyre gyarapodnak azok a csoportosulások, illetve az általuk létrehozott produkciók, amelyek függetlenül a résztvevők státusától, egyértelműen hakniknak tekinthetők -mégpedig a szó elmarasztaló értelmében. Leplezetlenül üzleti vállalkozás pl. a Hököm Színpad Vuk-előadása, amely több-kevesebb egyszerűsítéssel a filmsztorit követi. A rendező-átdolgozó Karinthy Márton a divatos gyerekszínházi kliséket - aktivizálás, énekeltetés stb. - alkalmazza, s ezekkel dúsítja fel a vékonyka, s a színpad törvényeihez nem igen igazodó mesét. Az előadás egésze azt sugallja, hogy minden rossznak az ember az okozója, a derék kutya is az embertől tanulja a hazugságot. Ezt az alaposan megkérdőjelezhető gondolatkört a színpadi változat különösen élesen fogalmazza meg. Ugyanis a kutyát játszó színésznek van a legerősebb színészi jelenléte, így az ő megszólalásai - amelyek leginkább hordozzák az ember kontra állat-