Földényi F. László szerk.: Tanulmányok a gyermekszínházról (MSZI, Budapest 1987)

Gyermekszínházi állapotrajz (Nánay István)

mas és izgalmas, ugyanakkor kellőképpen érzelmes történetet élvezi, nem az áttételeket. A sugárzó színpadi jelenlét mellett, a színpadi látvány (a koszos, felnagyított szoba, a pompásan egyénítő jelmezek és maszkok - tervező: Pauer Gyula), a koreográfia (a táncok, a figurák karakteres mozgása, a tömeges mozgáskompozíciók), a pontos és jól hangzó zene (a zenekar teljesítménye és a színészek nem mindig tökéletes, de mindig tiszta éneklése), mind részesei a sikernek. Ebben az előadásban megvalósult az a ritka tünemény, hogy egyszerre, egyidőben s állandóan érzékelhető két, három, vagy ennél is több rétege. Hogy ki milyen és mennyi áttételt érzékel, az egyéni beállítódás és érzékenység dolga. A reakciók alapján biztos, hogy a gyerekek is több szintet megértettek és megérezték. Ennél többet aligha adhat egy előadás a ma kicsi, a jövő felnőtt nézőjének. Következtetések A gyerekszínházi szakma egy része úgy véli, hogy az előadásokat behatárolt korosztályoknak kell készíteni. Ennek épp úgy van pszichológiai alapja, mint annak a véleménynek, amely ezt a bontást távolról sem tekinti lényegesnek. Kétségtelenül jó lenne, ha a kisiskolásoknak mesedarabokat, a nyolc-tíz éveseknél idősebbeknek pedig a színházak általános repertoárjával megegyező műveket játszanának. Ám ez gyakorlatilag megoldhatatlan, a kicsiknek szóló előadásokra is visznek nagyobbakat, s főleg fordítva: a kiskamaszoknak szólókra a kicsiket, ugyanis őket könnyebb mozgósítani. Ez számos probléma forrása. Tudomásul kell venni, hogy a felsőtagozatosok akkor sem járnak szívesen gyerekelőadásra, ha ezek lényegében ifjúsági előadások. Nincs is idejük a délután három órás előadásra elmenni, sokkal kedvezőbb lenne számukra egy kora esti, késő délutáni időpont. A felsőtagozatosoknak, a középiskolás korúaknak szóló produkciókra két-