Földényi F. László szerk.: Tanulmányok a gyermekszínházról (MSZI, Budapest 1987)

Gyermekszínházi állapotrajz (Nánay István)

mesének van létjogosultsága, amely betölti a minden mesével kapcsolatos alapkövetelményeket, nevezetesen a ráismerést, a feszültségek kivetítését és feloldását."A mai mese nem mese" divatos megállapításával ellentétben, azt hiszem, reálisabb az a gondolat, hogy a mai mese is mese, ha a klaszszikus mese funkcióit betölti. Békés Pál regénye nem meseregény, a belőle készített darab sem mesedarab, ám az előadás mégis annak a korosztálynak készült, amely mesedarabokat néz. Az előadás fogadtatása meglehetősen ellentmondásos volt, igen sokan felsőfokú dicséretekkel halmozták el, mások kiátkozták. A dicséretek többnyire a mű felnőtt életlátását, poéntechnikáját, mesei parabola jellegét értékelték, a mai lakótelepi környezetben játszódó, a hétköznapokból ismerős figurákkal teli történetnek örültek. Az ütődött aligvarázsló, Fitzbuher Dongó és kis barátja, Éliás Tóbiás a lakótelepen vándorolva mai, élő mesét keresnek, közben találkoznak egy királlyal, akinek szanálták a kastélyát, Dzsin tatával és Dzsin-fizzel/!/, az első és második Drotorjánnal, kukákkal, viceházmesterrel, Lanolin királykisasszonnyal stb. Az apró jelenetekre tördelt cselekmény kiismerhetetlenül kusza szövege és szituációi kabaré poénokból és klisékből tevődnek össze, a szójátékok vagy a hirdetések világából valók, vagy ilyen magasröptűek: "Ludwig van, Beethoven nincs." Az epizódok sorrendje tetszőleges, a jelenetek minden következmény nélkül felcserélhetek lennének. A darab görbetükre nem a jelenségek jellegzetességeit nagyítja fel, hanem infantilissá teszi a belenézőt. Igen jellemző a beszélő nevek használata. Lázár Ervinnél e nevek viselőiket jellemzik, ám Békésnél - s másoknál, például Páskándinál is - csupán a furcsa hangzásból adódó olcsó komikumforrásul szolgálnak. Az előadás tovább mélyítette a darab problémáit. A Já-