Földényi F. László szerk.: Tanulmányok a gyermekszínházról (MSZI, Budapest 1987)

Gyermekszínházi állapotrajz (Nánay István)

litják az előadás menetét, minden ilyen akció után újra kell kezdeni az előadás ívének kialakítását. Az előadás olyan revűként marad meg a nézők emlékezetében, amelyben a játékos és látványos színi megoldások mellett feltűnő menynyiségben jelennek meg a didaktikus tanító szentenciák /"Légy kíváncsi!", "Mindenkiben együtt van a jó és rossz", "A rendetlenség a legnagyobb bűn" stb./. Nóvák legutóbbi bemutatója a Tamkó Sirató Károly műveiből készült Mesélő kert^ímű zenés happening. Ez jóval kevésbé sikerült, mint az előző produkció, mivel a versek összeszerkesztésének nincs kitapintható belső rendje, az előadás meséje alig érthető, a gyerekek nehezen követik a színészek szerepváltásait, nem tudnak azonosulni a főszereplő Tengerecki Pállal, mivel nem lehet kikövetkeztetni, mit akar a főhős. A gyerekek által jól ismert verseket áttételesebb, szürreális költemények, röpirat és kiáltványszövegek követik; a nézők hol együtt mondják a színészekkel az ismert strófákat, hol pedig teljes értetlenséggel hallíatják a számukra felfoghatatlan szövegeket. A szituációk sak önmagukban élnek, nem kapcsolódnak színpadi folyamattá. A belső hiányosságokat a rendező-zeneszerző-író külsődleges eszközökkel igyekszik ellensúlyozni. A közönség egy labirintuson s a színpadon elhelyezett játszótéri csúszdán keresztül érkezik a nézőtérre, a labirintusban az előadás egyes helyszíneit jelzik, itt kezdődik el az az "együttjátszás", ami ez esetben azt jelenti, hogy az egyes helyszíneken lévő színészek bugyuta kérdéseket tesznek fel a gyerekeknek, s az előadás folyamán majd felhangzó dalrészleteket, mondókákat ismertetnek meg velük. Ebben az előadásba is bevonják a gyerekeket, de ezek ezúttal is álcselekvések. Csak néhány gyerek jut szerephez, tülekedés, harc folyik a gyerekek között a szereplésért. Az akciók ezúttal is leállítják, szétszabdalják az előadást, ez a módszer a valódi gyerek-